Kineziológia + EFT

Lelki edző

Lelki edző

Erős nők és betegség

avagy majd én megoldom egyedül

2023. szeptember 11. - Lelki edző
Tudod, hogy okozol kárt magadnak azzal, hogy azt bizonygatod magadnak, hogy erősnek kell lenned és látszanod? Minél erősebbnek mutatod magad, annál gyengébbnek fogod magad érezni! Pont azt fogod elérni, hogy valamid megfájdul.
👉Valamiért azt gondoljuk mi vállalkozó nők, hogy erősnek kell látszani. Aki gyenge, az sebezhető és az veszélyes. Azt gondoljuk akkor fogadnak el, ha mi is kicsit férfiasabbá válunk. Milyen a férfias? Erős, határozott és érzelemmentes!
Na, ezt próbáljuk mi is magunkra venni. Pedig nem ezektől lesz valaki jó vállalkozó. Az utolsótól (érzelemmentes) inkább beteg leszel, vagy olyan valaki, aki elindul a kiégés felé.
👉Valójában akkor vagy a legnagyobb veszélyben, ha magadra húzol egy olyan maszkot, ami nem igazi. Akkor egy szerepet játszol. Azt játszod, hogy sebezhetetlen vagy és érzelemmentes, történjen bármi, rajtad nem fog látszani. Ezzel az a baj, hogy mivel érző lény vagy, Te is időnként gyenge vagy. Vagyis sokkal inkább nem gyenge vagy, hanem egész egyszerűen csak érző lény vagy, akinek néha fáj valami.
👉Tudod, mint mond Selye János a stressz atyja? A legnagyobb stresszforrás, másnak lenni, mint, aki valójában vagy❗️
Ha nem azt mutatod kifelé, ami belül zajlik. Ez a legnagyobb stresszforrás.
Te mennyire vagy önazonos? Meg mered élni azt, aki vagy?
Vagy már azt sem tudod ki vagy.
Hány maszkot és szerepet játszol?
Amikor elkezdtem emberekkel foglalkozni felvettem egy álarcot én is. Nekem mindig jól kell lennem. Nekem mindig boldognak kell lennem. Én vagyok a segítő, nekem csodás az életem. Én a stressz alapú fizikai tünetekkel foglalkozom, akkor nem lehetek beteg. Ez a mai napig kísért.
Én is ember vagyok. Én is hibázom és én is vagyok beteg.
Nekem sem tökéletes az életem. Ahogy másnak sem, mivel ilyen nem létezik.
De valahogy ezt a képet szeretnénk átadni magunkról.
Merd Te is felvállalni, hogy bajod van! Hogy sebezhető vagy. Hogy vannak traumáid. Hogy vannak negatív gondolataid, amik végig kísértek az életben.
❗️Addig nem tudsz rajtuk változtatni, amíg folyton elrejted őket.
A legnagyobb baj pont az, hogy olyan szinten elrejted mások elől, hogy már magad elől is.
Az, hogy ezt teszed érthető. Ezt láttad, ezt hozod. Ezt sugallják neked mindenhonnan. Legyél egy gép és csak csináld, amit kell.
Már az iskola is ráállít minket egy ilyen pályára, ahol nem számítanak az érzelmek, csak a teljesítmény. Társadalmunkban jelenleg ez a trend.
De ezen lehet változtatni.
Miket kell ehhez megvizsgálni és orvosolni?
Milyen félelmek vannak benned?
Milyen hiedelmeid vannak magadról, a vállalkozásról, az egészségről?
Milyen érzelmek vannak elfojtva és elnyomva benned?
Mi az, ami ki szeretne törni?
Ki is vagy Te?
Hogyan tudnál önazonos lenni?
Ezek olyan lépések, amiket közösen könnyedén megtalálunk.
☯️Segítek Neked abban, hogy felszínre hozzam azt, amit a tudatalattidban tárolsz és káros a számodra.
☯️Segítek Neked abban, hogy ne csak felszínre hozzuk, hanem abban a pillanatban az érzelmi stressz csökkentsük is az adott témával, eseménnyel kapcsolatban.
☯️Megtanítalak Téged gyorssegélyekre is, amiket azonnal tudsz használni, bármilyen kellemetlen helyzetben.
☯️A megoldás tehát nem az lesz, hogy még mélyebben elnyomjuk, ami bennünk van, hanem az, hogy feloldjuk ezeket, szembe nézzünk velük egy biztonságos környezetben és megnyugtassuk az amigdalát, a stressz központot.
Fontos, hogy jól érezd magad a bőrödben, akkor ilyen üzeneteket küldesz a sejtjeidnek is.
Nagyon fontos, hogy Te hogyan érzékeled a saját valóságodat. Lehet, hogy mások szerint csodás életed van, de ha Te nem így érzed, akkor Te nem azt üzened a sejtjeidnek, hogy milyen jó, hogy élsz, hanem azt, hogy szenvedés az élet és csak ezt a napot éljük túl.
Ha ezek tartósan fennállnak, akkor lesz a probléma.
A csapda az, hogy nagyon sok energiába kerül fenntartani egy látszatot.
Nem tudod miért leszel fáradt a nap végére? Lehet, hogy ezért is?
Ha fizikai tüneteid vannak és nem találják az okát, akkor fontos megvizsgálni a stresszt. Ha Te állítod, hogy nem vagy stresszes, azt is érdemes megnézni, hogy mennyire akarsz erős és érzelemmentes nőnek látszani, hogy komolyan vegyenek a businessedben.
Tartok tőle, hogy már van rajtad egy álarc.
Segítek Neked, hogy megkeressük ki is vagy Te és abban is, hogy a fizikai tüneted enyhüljön.
Ha felvállalod saját magadat, ha azokat a mintákat, amik stresszt okoznak megváltoztatod, akkor könnyebb lesz az életed.
Sokan azt gondolják ez bonyolult. De sokszor egy-egy gyökérproblémához elég eljutni és így eredményesebben lehet haladni.
A negatív érzéseidet, amiket a testedben cipelsz meg lehet és meg is kell változtatni.
Az egyik legmérgezőbb az, hogy elfojtod az érzéseidet.
Hogyan segítelek ebben?
🔹Lépésről lépésre. Ez ugyanis egy folyamat, amin a lehető leggyengédebben vezetlek végig. Lesznek benne azért nehezebb és érzelmileg megterhelőbb pillanatok, de nagyon sokat segítek, hogy ezek akkor jöjjenek elő, amikor ott vagyok melletted és meg is tanítalak arra, hogy Te hogyan tudod kezelni egyedül is.
🔹Segítek abban, hogy megvizsgáljuk milyen program fut, ami miatt ezt éled. Mi kell ahhoz, hogy ezen változtass. Foglalkozunk azokkal az érzelmeiddel, amik bent rekedtek a testedben és olyan negatív eseményekkel, amik ezeket megerősítették.
Nagyon sok eszköz áll rendelkezésemre, teljesen személyre és problémára szabottan tudom a Neked legmegfelelőbbet alkalmazni.
Mi a 3 legfontosabb?
🔹Gondolatok a fizikai tünetedről
🔹Érzelmek ezzel kapcsolatban
🔹Események, amik akkor és körülötte történtek
Ha ezekkel kapcsolatban minden aspektusra végzünk stresszoldást, akkor történik meg a változás.
Ha Te is küzdesz azzal, hogy erősnek mutatod magadat és elfojtod az érzéseidet, akkor tartok tőle, hogy van is fizikai tüneted. Ha van valamilyen kérdésed ezzel kapcsolatban, nyugodtan írj rám egy kötetlen beszélgetésre.harcos_no2.png

Te mennyire tudod élvezni a nyaralást?

👉Elmesélem Neked a saját példámon keresztül, hogy korábban miért nem tudtam teljesen élvezni a nyaralást és jelen lenni.
👉Te mennyire tudod élvezni a nyaralást?
👉Először is lehet, hogy nem mered másokra bízni az üzletet, ezért akkor is dolgozol, amikor nyaralsz.
👉Vagy nem mersz szabadságra menni, mert félsz, hogy kiesik a bevételed és/vagy nem jönnek majd vissza a vevők, kliensek.
👉De azoknak, akinek van krónikus betegsége, azoknak a vállalkozóknak nemcsak az előbbi kettő dolog okoz nehézséget, hanem gyakran fut át az a gondolat a fejében, hogy, jaj, ne örülj sokáig, mert egyszer fent, egyszer lent. Jó után jön a rossz.
Vagyis nem tudja élvezni a pillanatot és megélni azt, ami történik. Nem tud lazítani, mindig feszült legbelül és öntudatlanul is rosszra számít.
Jó után mindig jön a rossz.
Nagyon sok embernek van ilyen gondolata.
👉Ez miért nagyon veszélyes? Mert nem tudsz lazítani, nem tudod elengedni magad. Nem mersz felszabadult és örömteli lenni, mert bekúszik a tudatalattidból az a gondolat, hogy veszélyes lehet örülni.
Elmesélem a saját történetemet, amikor én rájöttem, hogy miért van ilyen tudatalatti program a fejemben.
Önfeledten játszottam a bátyámmal, fogócskáztunk ekkor 7 éves voltam, amikor is beszaladtam a konyhába és bumm, leforráztak, rám borult a forró víz.
‼️Minden egyes trauma, negatív esemény után, sőt közben az agyad a század másodperc töredéke alatt levon következtetéseket. Miért? Hogy megvédjen a jövőben!!!‼️
‼️Mindent elment az elméd, mint egy csodás szuperszámítógép. Milyen idő volt, hány fok, milyen ruhában voltál, mit éreztél, mit tettél, milyen szag volt stb. Erre Te nem emlékszel tudatosan, sőt, lehet, hogy totál lezártad (memóriazavaros posztban olvashatsz erről).‼️
De a tudatalattid mindent tud!
Milyen következtetést vontam le ebből, nem tudatosan? Amire később jöttem rá, önmunka során.
Nem szabad túl boldognak lenni, mert akkor valami rossz, sőt egyenesen veszélyes következik!
Nem szabad önfeledtnek lenni, szabadnak és óvatlannak lenni, mert bumm.
Remélem érthető ebből a példából, hogy miért fontos foglalkozni a traumákkal.
Mert te ülsz a tengerparton, nyaralsz a családdal vagy a pároddal. Iszod a finom koktélt és mégsem tudsz ellazulni, tök feszült vagy és Te sem érted miért.
Nézed a naplementét és közben nem érzed teljesen jól magadat.
Sétálsz a férjeddel, pároddal és minden idilli, de mégsem vagy jelen.
Ez az egyik oka!
Ezért nem elég csak elterelő stresszoldó módszereket alkalmazni.
Mert szuperek, csodásak önmagukban és fontosak is, de az alapműködésedet, a traumáidat, a gondolkodásmódodat, az énképedet NEM változtatják meg!
Mit értek terelés alatt?
🔷megnézek egy vígjátékot
🔷találkozom a barátaimmal
🔷simogatom a cicám
🔷elmegyek futni
🔷illatgyertyát szagolgatok
Ráadásul azok miatt, amit írtam, sok ember ezek közben sem tudja élvezni a pillanatot, mert tudatalatt fél attól, hogy mi következik ezután.
Ha gyakran elhangzott otthon, hogy egyszer fent, egyszer lent édes kislányom, az sem túl jó üzenetet küld az elmédnek!
De ha történt Veled valami rossz, hirtelen a semmiből, akkor is kialakulhatott ilyen hitrendszered.
Olyan meggyőződéseket másolunk le és teszünk igazzá, amik nem is igazak. De onnantól kezdve, hogy igaznak hiszed, máris ez lesz a valóságod.
Nagyon nehéz megértetnem emberekkel, hogy a hitrendszered nem igazság, csak hitrendszer, mert mindenki igyekszik meggyőzni engem, hogy de hát mindig így van, már 30 éve stb.
Abszolút elhiszem, sőt tudom, hogy így van az életedben.
De én azt is tudom, hogy kerül oda és azt is, hogy ezt meg lehet változtatni.
Bár mások is tudnák, hogy onnantól, hogy valamit igaznak hiszek, onnantól igaz lesz az életükre.
Semmi spiri duma.
Ha azt hiszem az ég piros, kimegyek és látom, hogy kék, akkor megbolondulok.
Így csak olyan eseményekkel találkozom, amik igazolják a hitrendszeremet.
Hidd el, minden szőke férfi ilyen…
Hidd el, minden nő ilyen…
Én tudom, hogy miért mondod, de ez attól még nem egyetemes igazság, mert olyan nincsen.
Marcus Aurelius: „Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság”
Tökéletesen igaza van.
A nézőpontod teremti a valóságodat.
A hitrendszereid teremtik meg azt, amiben élsz.
De ez szuper. Mert akkor Neked van hatásod is rá.
Nem kell az egész világot megváltoztatni, úgysem tudod.
Csak magadat.
Ez nem hibáztatás, ez erő 💪
Ez az igazi felelősségvállalás 💪
Ha szeretnél ezentúl nem másokra kontrollt gyakorolni, mert úgysem tudsz, hanem magadra, akkor máshol kell keresni a megoldást.
Ha szeretnéd megoldani azt a mélyben gyökerező problémát, ami miatt nem tudsz lazítani, nem tudod élvezni a boldog pillanatokat sem a jelenben, akkor írj rám☯️
jelenlet.png

Nem emlékszem semmire, avagy mi állhat még a memóriazavar mögött?

Azt gondolod, hogy valami komoly baj van, mert nem emlékszel arra, amit 2 perce mondtak. Kivizsgáltatod magad helyesen. Majd ráfogod az életkorodra, arra annyira könnyű mindent ráhúzni.

Már nem forog úgy az agyam. De hát ez természetes az idő múlásával.

Az nem baj, hogy van, aki 80 évesen is teljesen ép szellemileg, ő a kivétel.

Lehet.

De az is lehet, hogy nem.

Ha valamilyen krónikus fizikai tüneted van, akkor nagy valószínűséggel előfordul Veled is, hogy szétszórt vagy, nehezen figyelsz vagy koncentrálsz hosszú távon.

Ha így van, akkor ez a poszt Neked szól.

Ha már kivizsgáltak és szerencsére nem találtak semmit, akkor ez szuper.

Viszont akkor Te is érzed, hogy máshol kell keresni a megoldást.

Mi az, amivel nem foglalkozol? Vagy nem foglalkoztál eleget?

Az érzelmeid!

Az emberek azt hiszik, hogyha eleget sportolnak és figyelnek arra, hogy mit esznek, akkor minden rendben lesz. Van, aki idővel észreveszi, hogy sajnos nem.

Ha Te már mindent megtettél, amit fizikai úton meglehetett, de nem vagy jobban és a memóriád sem, akkor elmondom mi az, ami rettentően gyakori, de mégsem elfogadott és nem foglalkozik vele szinte senki.

Tudom, hogy ez fura, de semmit nem véletlenül tesz a tested. Semmi nem történik anélkül, hogy annak valamilyen funkciója lenne. Vagyis az, hogy nem emlékszel, egy védekezési mechanizmus a tested részéről.

Gyakori az is, hogy valakit megkérdezek, hogy milyen gyerekkora volt és közli, hogy neki jó gyerekkora volt, ugyan nem emlékszik semmire.

Ez mindig gyanús!

Ha olyan jó lenne, nem kellene lezárni egy csomó agyi területet. Vagyis több emléked lenne.

Ha nem emlékszel a gyerekkorodra, akkor biztosan vannak traumáid.

Vannak olyan emlékeid, amikre kellemetlen visszaemlékezni, ami fájdalmas, traumatikus volt számodra. Éppen ezért elkezdesz nem emlékezni. Ideig-óráig kompenzál a tested, de előbb-utóbb ki fog ütközni. Sajnos az emlékezet nem úgy működik, hogy egyikre nem akarok emlékezni, a másikra igen, hanem akkor szépen lezár egyre több információt az elméd.

A szőnyeg alá söpört információk, a tudatalattidban lévő információk. Te azt hiszed nem okoznak kárt, hiszen régen történtek és már biztosan feldolgoztad őket.

Sajnos nem. Ha nem dolgoztál szakemberrel azon, hogy feldolgozd, akkor nincsenek feldolgozva!!!

Vagyis még a mai napig futnak ezek a programok, mint a számítógépen a program. Ha jó, ha nem, ha téged szolgál, ha nem.

A betegség is egy jelzés a tested részéről.

A legtöbbnek köze van a stresszhez, a tested ugyanis ilyenkor riadót fúj.

Az agyad minden történést, minden eseményt, hangot, illatot elraktároz. Mindent! Te csak a tudatosra emlékszel, de a tudattalanban minden benne van!

Az összes traumáid, fájdalmad is sajnos.

Márpedig akkor az agyad küzd vele folyamatosan és elnyomva igyekszik tartani, amennyire tudja. Időről-időre felszivárog belőle valami, amikor hasonló helyzetbe kerülsz.

Mit értek ezalatt? Hasonló érzést érzel, hasonló színt látsz, hasonló illat vagy szag csap meg. És ilyenkor újra feljönne az érzés, de Te elnyomod. 

Pont úgy, mint a cicámnál. Egyik nap, pont itt feküdt mellettem a kedvenc kis kosarában. Láttam, hogy egyszer csak felugrik a semmiből és nagyon néz vissza a dobozba. Teljesen olyan volt, mintha valami megcsípte volna. Valószínűleg ez történt.

Valami történt, ami miatt felugrott, ez két hete történt és azóta sem fekszik vissza a kedvenc dobozába.

Megjegyezte, hogy ez veszélyes. Tudod, hogy a te agyad még csodásabb és még több dolgot jegyez fel, apróságokat is, ami veszélyes lehet számodra.

És elkezdi szépen kerülni.

Nagyon kedves a tested, hogy TE ne szenvedj ezektől annyira, elfojtódnak ezek az emlékek.

Ezt teszi azért, hogy funkcionálni tudj, túlélj.

Valójában az első számú feladata az agyadnak a túlélés.

Ha túlélsz, akkor már minden rendben szerinte. De persze, ha Te nemcsak túlélni szeretnél, hanem élni, boldogan és egészségesen, akkor többre lesz szükséged.

Mi történik?

Az emlékezetedben elfojtás van, de ez nem koncentrálódik egy területre, nemcsak a negatívat nyomja el, hanem a pozitívat vagy semlegeset is.

Traumák, fájdalmas emlékek hatására, az emlékekért felelős agyi terület sajnos jelentősen károsodik. Kutatások szerint csökken az idegsejtek száma is.

Éppen ezért nagyon fontos ezeket az érzelmeket valahogyan kivezetni a testedből. Erre több lehetséges módszer is van.

Amikor én együtt dolgozom a klienseimmel, mindig megkeressük a legkorábbi emléket, aminek köze lehet az adott fizikai fájdalomhoz és azt is, aminek köze lehet az elfojtáshoz a memóriádban.

Ez valamikor egyértelmű, vagyis már úgy jön az ember, hogy tudja, hogy mitől van a fájdalom. De ettől még nem szűnik meg. A leggyakoribb esetben pedig nem szoktak az emberek párhuzamot vonni a traumák és fizikai tünetek között.

Sokkal egészségesebb lenne a társadalmunk, ha az egészség háromszögének nemcsak két oldalával foglalkoznának az emberek, hanem a harmadikkal is.

 egeszseg_haromszoge.png

Ha szeretnéd, hogy javuljon az agyi köd és feldolgozzuk közben a negatív emlékeket az életedben, akkor beszéljünk róla, hogy Neked is ajánlott-e a módszerem.

 Elérhetőségeim: 

Honlapom: www.lelkiedzo.hu

E-mail: heinrich.nora@lelkiedzo.hu

Derékfájdalom és, ami érzelmileg mögötte lehet

avagy ismerd meg Reni történetét

Az emberek többsége nem is tudja, hogy a derékfájdalmuk/hátfájdalmuk mögött valójában egy elfojtott harag található és ennek a lenyelt dühnek a terhét nem bírja a testük.

Elmesélek Neked egy történetet Reniről, akinek szintén derékfájdalma volt, semmilyen orvosi kezelés nem használt neki, de végül egy férfi iránt érzett harag csökkentésével megszűnt a fájdalma.

Reni, akkor 30 éves nő, aki külföldön él. Be kellett illeszkednie egy új országban, keresi önmagát. Kb. 5 éve tapasztalata először, hogy fáj a dereka. Elsőre azt gondolta a sok ülés miatt van. Elkezdett járni edzeni, masszázsra és jógára és természetesen orvosnál is volt.

De pár év múlva azt tapasztalta, hogy nem javul a dereka, konzerválódik a fájdalom.

Teljesen kétségbeesett. Ahogyan a legtöbben már megtanult együtt élni vele és azt gondolta, hogy ez már így marad, nem fog elmúlni soha.

Az is megfordult a fejében, hogy esetleg műtétre szorul.

Ekkor bukkant rám és elkezdtünk együtt dolgozni. Ekkor már 7 éve volt derékfájdalma. Feltártuk, hogy mi történt az életében. Bár ő a testéről akart beszélni.

Sokan, ha testi tüneteik vannak, akkor ott keresik a megoldást.

Én máshogyan dolgozom. Az érzelmeidet és életedben történt negatív eseményeket tárom fel.

Az érzelmeink hatnak a hormonháztartásunkra, hatással van a stressz szintünkre is és végső soron az egész testünkre. Ha ezek tartósan fennállnak, akkor kialakulhat akár krónikus fájdalom.

Mi emberek érző lények vagyunk. Mégsem foglalkozunk az érzelmeinkkel és nem is tanuljuk meg, hogyan lehet egészséges úton-módon kezelni az érzelmeinket.

A történet azért is érdekes, mert egy ritkán alkalmazott módon dolgoztam együtt vele.  

Miért különleges? Mert nem mondta el pontosan, részleteiben, hogy mi történt. Ezt a technikát olyan esetekben is tudom alkalmazni, amikor valaki munkája miatt nem tudja vagy nem meri elmondani a részleteket. Vagy egész egyszerűen nem tudja kimondani, hogy mi történt vele.

Ezzel bizonyítva, hogy nem szükséges feltétlenül szételemezni azt, ami történt. Nem is szükséges újra átélni és nem is mindig van arra szükség, hogy kimondd. Sok esetben azért segíti a munkámat, de ha indokolt megoldható így is.

Sokan hiszik, hogy csak akkor lehetnek jobban, ha agyon elemzik az életük minden részletét. Én ennek nem vagyok híve. Erre nincs szükség, ha velem dolgozol együtt!

Mivel én nem a sztorival foglalkozom, hanem a mögötte meghúzódó érzelmekkel, bennrekedt energiával, az érzelmi stresszel!

Elkezdtük feltárni a 7 évvel korábbi eseményeket és használni kezdtük az egyik stresszoldó módszert. Ahogyan az lenni szokott, ahogy csökken a stressz, egyre több dolog jut az emberek eszébe.

Vannak eszközeim arra, hogy ne a tudatos elméjével, hanem a tudatalattijával kommunikájak. Sajnos a tudatos elmével való beszélgetés nagyon kevés és általában nem vezet eredményre.

Majd egy esemény jutott eszébe, miközben dolgoztunk vele.

Elpityeredett. Nem mondta el, hogy pontosan mi történt. Annyit tudtam meg, hogy egy férfihez kapcsolódik a problémája és haragudott rá.

Csak a benne zajló érzelmekkel foglalkoztunk, minden érzelmet végigvettünk, hogy mit érez és hol érzi a testében.

Először azt tapasztalta, hogy vándorol a fájdalom. Máshol jelentkezett, mint korábban, még a kezelés alkalmával.

Ezek az információk is sokszor elegendőek ahhoz, hogy hatékony oldást tudjak végezni rajtad.

Feloldottuk a stresszt az érzéseivel kapcsolatban és kicsatornáztuk a testéből, ami hosszú évek óta bent keringett.

Ez az alkalom annyira hatékony volt, hogy majdnem teljesen megszűnt a derékfájása. Még egy alkalommal foglalkoztunk a derékfájás témával és a 7 éve fennálló derékfájása teljesen elmúlt (ez minden embernél eltérő lehet). Ez már 5 éve volt, azóta sem jött vissza a fájdalom.

Mi ebből a tanulság?

Hogy először is, minden mögött van érzelmi blokk, másrészt ezt hatékonyan lehet feloldani a megfelelő eszközökkel és megfelelő segítővel. Nem szükséges agyon elemezni egy élethelyzetet. Legalábbis mi nem ezt tesszük. Sokkal fontosabb az érzelem, amit társítottál hozzá és az, hogy ezt hol raktároztad el a testedben, mint bármi más.

Ahogyan csökken a stressz és kezdesz megnyugodni és nemcsak Te, hanem a tested is, egész másképp fogod látni a történteket. Ez is szinte mindig magától bekövetkezik. Vagy még ott az alkalmunkon vagy az utána következő pár napban.

Az is nagyon gyakori, hogy valakinek jó ötletei támadnak saját életével, lehetőségeivel kapcsolatban. Ugyanis, amikor már nem vagy az üss és fuss állapotában, nem vagy akkora stresszben, akkor tisztánlátást is kapsz.

Azon túl, hogy enyhíteni is tudjuk a fájdalmadat, még új nézőpontot és sok esetben megértést is kapsz az életed bizonyos eseményeivel kapcsolatban.

Szeretnéd ezt megtapasztalni? Mi tart vissza?

Ha kétségeid vannak azzal kapcsolatban, hogy nálad is működőképesek lehetnek az általam használt technikák, akkor írj rám és beszéljünk róla. Írd meg, hogy mik a jelenlegi kihívásaid és segítek irányba állítani.

Elérhetőségeim: www.lelkiedzo.hu

E-mail: lelkiedzo@gmail.com


derekfajas.jpg

Majd, ha.... a legveszélyesebb mondatkezdések egyike

Legtöbb ember azt gondolja, hogy nincs rá ideje és energiája, hogy segítséget kérjen egy fizikai fájdalom esetében, viszont minél elfoglaltabbnak érzed magad, annál jobban látszik, hogy milyen hatalmas a probléma.
�Mi a titka annak, hogy ebben a helyzetben időt és energiát szabadíts fel magadnak?
�Fizikai tüneted van és nem lettél jobban a gyógyszertől sem? Nem segít a diéta? Megfordult ugyan a fejedben, hogy érdemes lenne foglalkozni az érzelmi oldallal is, de hamar elhessegeted, és azt mondod magadban.
�Majd, ha ezt kipróbáltam…
�Majd, ha ez a diéta nem segített…
�Majd, ha több időm lesz…
�Majd, ha idősebb lesz a gyerek…
�Majd, ha elköltöztünk…
�Elárulok Neked egy titok: nincs tökéletes alkalom erre.
�Ezzel folyamatosan a jövőbe helyezed a megoldást.
Biztosan sokat hallottál már arról, hogy fontos jelen lenni. De általában nem vagyunk. Gyakran a múlton rágódunk, vagy a jövő miatt aggódunk. Ezekben a pillanatokban nem vagy jelen.
És amikor azt mondod, hogy: Majd, akkor, ha…
Máris a jövőbe helyezted, amit szeretnél. A majd, ha nem esik a hét egyik napjára sem, szoktam mondani. Ez igaz. Így nem is tervezzük be azt, ami ebbe a keretbe esik.
És közben nagy valószínűséggel nem vagy jól, akár az is lehet, hogy szenvedsz és az is lehet, hogy túlélő üzemmódban élsz.
Mert folyamatosan azzal nyugtatod magadat, hogy majd lesz egy olyan ideális állapot, amikor megpihenhetsz, amikor ideális lesz, hogy foglalkozz magaddal. Amikor itt lesz a tökéletes pillanat, hogy megkeress valakit.
Nyilván előfordulhatnak olyan helyzetek, amik tényleg elmúlnak, egy pici gyerek felnő és nem kell majd minden harmadik órában etetni. De sokan ezek után is benne feledkeznek a folyamatos készenlét állapotába. Anyukáknál könnyen észrevehető, de vállalkozó nőknél szintén.
Mindig lesz olyan, ami szuper fontos, amit most kell megoldani. Ami miatt ezer dolgot kellene beletenni egy napba. De ez lehetetlen.
Pont a megoldatlan problémád miatt érzed úgy, hogy nincs időd semmire. Valójában pont azért nincs időd és energiád, mert nincs megoldva a problémád a mélyben. Ez egy érzet, ami arra hajt, hogy bele se vágj. De ez pont olyan praktikus szinten, mintha azt mondanám, azért nincs időm foglalkozni a törött lábammal, mert dolgoznom kell.
�Így volt ezzel Edina is. Edina mindennap halogatta, hogy segítséget kérjen, mert nincs rá idő. Kicsi még a gyerek. Viszont nem lett jobban. Mindennap túlélő üzemmódban élt. Elteltek a napok. Csak szaladt a teendők után és estére teljesen fáradt volt. Bele gondolni sem tudott, hova tudna beiktatni valakit, akivel dolgozik magán. De érezte, hogy nincs jól. Nem érzi jól magát a bőrében. Sokszor rosszkedvű volt, többször sírva is fakadt. Vállalkozóként mindig arra fókuszált, hogy jól menjen az üzlet, képzéseket végezzen el és legyen ideje a gyerekeire, férjére és saját magára már nem volt ideje.
�A mókuskerék az összes energia tartalékát felemésztette, valószínűleg ez is hozzájárult, hogy egyre gyakrabban lett beteg. Ettől még stresszesebb lett és folyton be akarta hozni a kiesett bevételt, és amikor nem volt beteg még jobban hajtotta magát. Ezzel tovább növelte magán a nyomást (még több stressz), ami hozzájárult a fejgörcsei kialakulásához.
�Persze, hogy órákat töltsön az érzelmei megértésével, feldolgozásával az még lehetetlenebbnek tűnt, gyors megoldás kellett. Ekkor kezdett el fájdalomcsillapítókat szedni, amik ideig-óráig elnyomták a tünetet, de nem szüntették meg az okot. Vagyis Edina továbbra is stresszes maradt és nem érezte jól magát a bőrében (még ha a fejfájását el is tudta nyomni), ezért néha már nem csak a férjével, de a kislányával is egyre türelmetlenebb volt.
Te hasonlítasz Edinára?
Mivel Te vagy a család összetartó, a vállalkozásod mozgató rugója, így nagyon fontos, hogy Te jól legyél.
Te vagy az a fa, ahova mindenki töltekezni megy. Te vagy, akinél mindenki otthagy egy kis problémát és Te segítesz megoldani. De el fog érkezni az idő, amikor ez már nem megy.
Mióta foglalkozik magával Edina, mióta szán magára időt, sokkal nyugodtabb. Bár az út elején van, ő is érzi, hogy jól tette, hogy belekezdett ebbe a folyamatba.
Könnyebben kezdi a napot és jobban tudja megoldani a váratlan feladatokat is. Végső soron több energiája marad.
Nem tudsz teljes hatékonysággal dolgozni, ha valamid fáj, elviszi az energiád jelentős részét.
Hogyan lehet energiát felszabadítani?
Ha foglalkozol az energiarendszereiben lévő elakadásokkal.
Ha nem vagy jól, márpedig, ha valamilyen fizikai tüneted van, akkor lelki is, mert ezeket nem lehet különválasztani, csak műtőasztalon egymástól.
Akkor jól teszed, ha szánsz időt magadra és arra, hogy megvizsgáld milyen negatív események és elfojtott érzelmek vannak a hátterében a jelenlegi fájdalmadnak.
Sokan annyira félnek a változástól és annak fájdalmától és az ismeretlentől, hogy inkább maradnak a mostani helyzetben. De a legnagyobb fájdalom pont az, hogy benne vagy ebben a helyzetben!
Vannak praktikus segítségek, hogy több időd szabaduljon fel. De ezek is csak gyorssegélyek, ha Te közben nem vagy jól, akkor a teljesítményed sem lesz 100%-os.
�A majd, ha az egyik legkárosabb gondolati mintánk, mert sokszor halogatunk miatta olyan dolgokat, amiket nem kellene, vagy benne ragadunk olyan helyzetekben, amikben nem kellene. És elintézzük azzal a mondattal, hogy majd akkor foglalkozom vele, ha…. (és akkor ide bármi kerülhet).
Ez a gondolati séma nem fog segíteni a fizikai tüneted enyhítésénél sem, ha mindig elnapolod, hogy foglalkozz az érzelmi oldalával is.
Ha arra vársz, hogy minden tökéletesen összeálljon, hogy megkeress egy segítőt, akkor elkeserítelek: Pont azért van szükséged segítőre, mert benne vagy a nem tökéletes helyzetben. Pont akkor kell felkeresni valakit, amikor nincs időnk rá.
ido_1.jpg
Pont akkor kell segítséget kérni, amikor nem fér bele.
De ez előre fog vinni Téged és utána jobban tudod menedzselni majd a saját életedet.
Az emberek felnagyítják a változás fájdalmát, miközben a legnagyobb fájdalom pont az, ha a mostani helyzetben maradsz és nem változik semmi!
Ezek a félelmek vannak ott a sötét mélységben. És tudod, hogy ez rengeteg energiádat elviszi?
�Amikor én együtt dolgozom a klienseimmel, akkor az első lépés az, hogy leásunk a mélyben. Megkeressük a bent rekedt érzelmeidet és megváltoztatjuk a hiedelmeidet. Megvizsgáljuk honnan jön ez a minta.
�Megnézzük, hogy milyen programok irányítanak Téged és kiselejtezzük azokat, amik nem segítenek már Neked.
�Minden akkor alakult ki a múltban, sok esetben a gyerekkorodban, amikor segített Neked túlélni egy napot. Túlélni a szüleidet, túlélni azt, hogy kiszolgáltatott vagy bizonyos értelemben. De most már van más lehetőséged és választásod és egészségesebb utakat is választhatsz, mint korábban, mint gyerekként vagy 10-20 éve.
�Utána a fizikai tüneted kapcsán is dolgozunk azokkal az eseményekkel, érzelmekkel és gondolatokkal, amik okozhatták a tünetet.
�Ha ez nem történik meg, akkor minden csak gyorssegély lesz. Összeragaszthatsz egy követ sebtapasszal, de semmi értelme nem lesz. Pont ugyanilyen hatékony, amikor csak rajtad kívül álló okokat elemzel az életedben jelenlévő problémáknál.
�Ha viszont kivezeted az érzelmi stresszt abból az adott eseményből és életkorból, amikor a probléma kezdődött, akkor gyorsabban és könnyebben tudsz boldogulni az életedben.
Ha úgy érzed, hogy nem vársz tovább a megfelelő pillanatra, mert ilyen nincsen és megragadod a MOST-ot, akkor írj rám egy kötetlen beszélgetésre, hogy feltárjuk a jelenlegi kihívásaidat és helyzetedet, segítek irányba állítani Téged. Ha úgy látjuk mindketten, hogy tudunk együtt dolgozni, akkor erről is beszélhetünk.

Ekcéma és, ami érzelmileg mögötte van

A legtöbben azt gondolják, hogy az ekcéma kizárólag fizikai eredetű a tünet, de a háttérben egy egész érdekes ok húzódik meg, és mindjárt hozok Neked két példát is, hogy szemléltessem

Éva, úgy keresett fel, hogy nagyon sokat stresszel a lakásuk felújítása miatt, már csak ez hiányzott neki a vállalkozása mellett. Már a telefonban elpityeredett. Bár a lakásfelújítás valóban stresszes, mégis egyértelmű volt számomra, hogy van ennek a problémának egy mélyebb rétege is. Bár ez egyáltalán nem volt fókuszban, a történet szempontjából fontos. Évának egy ideje ekcémája volt. Minden felírt kenőcsöt, és olyat, amit lehet erre kapni kipróbált. Természetesen bőrgyógyásznál is járt. El volt keseredve, hiszen végső soron nem segített neki semmi.

Ekkor jött el hozzám. Röviden elmondtam, pár mondatban, hogy mit fogok csinálni. Elkezdtünk foglalkozni először a tényekkel, amiket mesélt. Egy speciális módszert használtunk, a mélyből a fényre technikát. Dolgoztunk azzal, hogy kimerültnek érzi magát és túl sok a feladat a ház körül és elkezdtük csökkenteni a stresszt ennek kapcsán.
Majd, ahogy mesélt erről, egyre többször szóba került az édesanyja. Kiderült, hogy volt egy elfojtása az Anyukájával kapcsolatban, amiről nem is tudott, de ez felszínre került és menedzseltük.

Miért működött, amit csináltunk?

A legtöbb esetben nem is tudjuk, hogy van valamilyen elfojtásunk és a testünkben keringenek feldolgozatlan érzelmek, pedig igen. Mivel ez nem tudatos, így nem is tudunk rajta tudatosan változtatni. Csak azt érezzük, hogy nincs jó kedvünk, erőtlenek, gyengék és frusztráltak vagyunk, de mi magunk sem értjük pontosan az okát. Így volt ezzel Éva is.

Már az is sokat segít, ha megértjük, hogy mi zajlik bennünk és mi az, ami miatt valójában rosszul érezzük magunkat. De ez még sokszor kevés. Ezért fontos a felbukkanó elnyomott érzelmekkel dolgozni különböző stresszoldó technikákkal. Ezek ki is vezetjük a testedből ezeket a kellemetlen érzéseket. Megnyugtatjuk az elmét és a testedet azzal kapcsolatban, ami történt.

Éva összefoglalta az alkalom végén, hogy mikre döbbent rá és mondta, hogy nem is gondolta, hogy emögött, amin már hetek óta rágódik, egy teljesen más dolog állhat. A felszínen kereste a megoldást, ahogyan mindannyian tesszük helytelenül.  
Az ilyen alkalmak során nagyon sok minden új megvilágításba kerül. Volt, aki szó szerint azt mondta, hogy megvilágosodott, de sokan szokták azt mondani, hogy összeállt a puzzle.

Az összekuszálódott szálakat, kibogozzuk és ha tudjuk, hogyan kell ezt csinálni, akkor ez előbb-utóbb otthon is rutinná válik.

Miért? Ahogyan csökken a stressz szinted és egyre kevésbé vagy egy alarm, készenléti állapotban, a racionális elméd is jobban tud teljesíteni. Nem érzelmek vezérelte reagálásban vagy, hanem tiszta elmével jelen vagy és jobban rálátsz magadra is adott témával kapcsolatban.

Említette, hogy még aznap találkozik az anyukájával és kiderül, hogy érzi majd magát. Később beszámolt a találkozóról, és úgy érezte, hogy másképp viszonyult az anyukájához és pár nappal később telefonon mesélte, hogy képzeljem el, az ekcémája elmúlt a kezéről!

Volt egy másik kliensem, aki már eleve azzal keresett fel, hogy változtatni szeretne az édesanyjával való kapcsolatán. Szandra, a 30-as éveiben járó felelősségteljes munkát végző nő. Úgy érzi, hogy nem megfelelő köztük a viszony és ezen biztosan lehetne javítani. Gyakran úgy érezte, hogy nagyon bevonódik, amikor Anyukáját éri valami. Illetve ő is sokszor úgy érezte, hogy nem tud határt szabni Anyukájának.

A bőr is a határ köztem és az emberek között, lehet, hogy nemcsak puszta véletlen, hogy pont így mutatkozott meg a probléma?

ekcema.jpeg

Több alkalommal dolgoztunk együtt Szandrával speciális felderítési technikámat használva. Minden alkalommal egyre több esemény, élethelyzet és érzelem jött felszínre, amikkel teljesen különböző módszerekkel dolgoztunk. Az alkalmak között szorgalmasan végezte a házi feladatokat is és mindig volt valamilyen kisebb vagy nagyobb felismerése még a kettejük kapcsolatáról.

Egyik alkalommal megemlítette, hogy mindig miután tőlem elmegy pár napig sokkal jobb az ekcémája.

Legutóbbi alkalommal pedig azt is elmondta, hogy két-három hónapja nem volt szükség a szteroidos kenőcsére sem.

Mit lehet elérni azáltal, hogy az érzelmeinket is belevesszük a képletbe minden esetben, amikor minket ér valami?

  • Kevesebb krémet használunk, így pénzt is spórolunk.
  • Ekcéma esetén, sokan szégyellik a kezüket, mert piros vagy sebes stb. Ez egy vállalkozó életében kifejezetten kellemetlen tud lenni. Minden alkalommal, amikor kézfogásra kerül a sor. Vagy ha valaki a kezével dolgozik: fodrász, masszőr, körmös és sorolhatnám, akkor rendkívül fájdalmas is tud lenni, hogy folyamatosan víz éri, hólyagos és még dolgozni is szükséges vele.
  • Csökkentjük a stressz szintünket és feloldunk konfliktusokat, ami szintén pozitív hozadéka az életünknek.
  • Szatyrok cipelésénél nem fog fájni a kezünk.
  • Sokan zavarban érzik magukat, ha például randira mennek. Izgatottan várod, hogy megfogja-e a kezedet a férfi, akivel randevúzol, de aztán eszedbe jut, hogy jobb is, ha ez nem történik meg.
  • Felgyorsíthatunk gyógyulási folyamatokat. Segíthetjük a saját testünket, hogy meggyógyítsa önmagát, ha kevesebb dologgal kell foglalkozni a mélyben.
  • Sok vállalkozó kényesen ügyel a megjelenésére és az ekcéma ronthatja ezt a képet.
  • Sokan említették nekem, hogy amikor ránéznek a kezükre, akkor undort éreznek és nem érzik magukat teljesen egészségesnek. Nem kell nagyon magyarázni, hogy ezek a negatív gondolatok is milyen hatással vannak rád, a közérzetedre és a testedre.

Te dönthetsz úgy, hogy továbbra is szigorúan anyagnak tekinted magadat. De elgondolkozhatsz azon is, hogy holisztikusan tekintesz magadra és minden helyzetben megvizsgálod az érzelmeid és rád nehezedő stresszt is.

Hogy is választhatnánk külön a testet az elmétől és szellemtől? Próbálj meg kérlek csak egy percig érzelmek és gondolatok nélkül létezni.

Mit érdemes tenned?

  • Ha nem nyomod el továbbra is az érzelmeid, hanem szembenézel velük.
  • Társulhatnak egy tünethez események vagy akár csak egy specifikus esemény, ezekkel kapcsolatban is az fontos, hogy az érzelmi töltetet levegyük róla. Nyilván megváltoztatni nem lehet a múltat, de azt, hogyan reagálsz most és hogyan reagál a tested, azt meglehet változtatni!
  • A második lépés, hogy megvizsgáljuk vannak-e bennrekedt, feldolgozatlan érzelmek. Ezek stresszét pedig eredményesen eltávolítsuk.
  • A harmadik lépés pedig, a gondolkodásmódod megváltoztatása. Ha továbbra is az van az énképedben, hogy én „beteg vagyok”, nekem ez és ez a bajom, akkor könnyen azonosulsz vele. Mindig érdemes megkeresni a hitrendszereidet, amik alapján éled az életedet, mert ezek meghatározzák a választásaidat, viselkedésedet és végső soron akár azt is, hogy van-e valamilyen betegséged vagy sem.

Ha valakinek valóban fáj a problémája és tenni szeretne érte, akkor ne csak egy tényezőt járjon körül, hanem vizsgálja meg több oldalról.

Ha ezen módszereim kapcsán vannak kérdéseid, vagy ekcémád van, ami nem akar elmúlni, pedig sok mindent kipróbáltál és orvos is látott, akkor nyugodtan írj rám Messengeren. Szívesen beszélgetek veled erről tét nélkül. Segítek megtalálni a helyes irányt. Ha úgy érezzük, hogy érdemes együtt dolgozni, nyilván arról is tudunk beszélni.

Milyen előnye van a fizikai fájdalmadnak és mi köze van a gyerekkorodhoz?

�Ha megismered a fájdalmad előnyeit és hogy ennek mi köze lehet a gyerekkorodhoz, akkor könnyebben megszabadulhatsz stressz alapú fizikai tüneteidtől.
Mire is gondolok pontosan, milyen előnye van annak, hogy éppen fáj a fejed/gyomrod?
Elképzelem, hogy erre a kérdésre a legszívesebben hozzám vágnál valamit. Előnye? Annak, hogy szenvedek, hogy fáj? Hogy nem tudok dolgozni? Hogy le kell mondani a mai ügyfeleimet? Hogy úgy fáj a fejem, hogy gondolkozni sem tudok?
Viszont ettől még sajnos igaz.
�Semmit, de semmit nem csinálunk úgy, még öntudatlanul sem, hogy annak ne lenne valamilyen, F. Várkonyi Zsuzsa szavaival élve, perverz előnye. (Nagyon ajánlom őt és a játszmák című sorozatot a YouTube-on).
�A tudatalattinkban van egy csomó program, ami fut. Ezek közül valamelyik támogat és valamelyik pedig korlátoz és hátráltat minket.

�De mindennek van valamilyen előnye számunkra. Például azért választjuk ezt, mert így éltünk túl. Gyerekként sok túlélési mechanizmust alakítottál ki, hogy túléld a szüleidet és a környezeted hatásait.
Mi lehet az előnye annak, ha fáj valamid? Milyen előnye lehet a betegségnek?
betegseg77.jpg
�Figyelmet kapok általa
Ez a leggyakoribb eset. A legtöbb gyerek akkor tudott kicsikarni figyelmet a szüleiből, amikor beteg volt. Akkor kicsit körülötte forgott a világ. Akkor ápolták, szeretgették, mesét olvastak neki, finom palacsintát készítettek neki. 100%-os figyelmet kapott, vagy legalábbis sokkal többet, mint egyébként. Az elméd, mint egy szuper számítógép, mindent eltárol a tudatalattiban. Összepárosította sok gyerek elméje azt öntudatlanul, hogyha beteg, akkor figyelmet kap és az jó. Vagyis ezt fogja újra és újra ismételni, amíg ezt valahogyan szét nem választja az elméje. És ha már felnőtt vagy, akkor is lehet, hogy alkalmazod ezt, még egyszer nem szándékosan.
�Elkerülök általa valamit
Ha nem szeret valaki iskolába járni, lehet, hogy nem is tudja ezt elmondani sem, csak érzi, akkor is könnyen alkalmazhatja azt, hogy megbetegszik. Ha van olyan személy, akit nem szeret, akkor is megbetegedhet. Ha ez bevált régen, akkor most is beválik. Ha beteg vagyok, nem kell részt venni valami olyan eseményen, amin nem is szeretnék.
�Dr. Máté Gábor könyveiben többször leírja, hogyha nem tud valaki nemet mondani valamire, amit nem szeretne, akkor a teste teszi meg helyette. (Dr. Máté Gábor: A test lázadása című könyve)
Van valami, amit elkerülsz akkor, amikor beteg vagy?
Van valami, amitől félsz, ha egészséges lennél, akkor csinálnod kellene?
�Igazolják az egyik hitrendszeremet (én beteges vagyok)
Bár furán hangzik, de valójában nagyon fontos, hogy önigazoljuk magunkat. Még akkor is, ha az számunkra nem jó, nem egészséges, akár fájdalmas. Mert ha van egy hitrendszerem, ami kialakult mondjuk 3 éves koromban és kiderül, hogy nem igaz, akkor a világképem borulna meg, ami veszélyes. Nincs tájékozódási pont. Vagyis, ha azt tanultam meg, hogy én beteges vagyok (és ez jó, mert nyerek általa ezt-azt), akkor ez szuper. Nem kell megkérdőjeleznem a világnézetem. Semmi nem fontosabb az elméd számára, mint az, hogy túlélj és biztonságban érezd magad. Meglegyen a rutin, a szokás, a kapaszkodó. Ha ez nincs, akkor veszély van. Nem jó, ha valami ellentéteset mond, állít, mert az veszélyes.
�Mennyire utáljuk, ha valakinek más a véleménye? Mennyire könnyen és egyértelműen lehülyézzük azonnal vagy szemérmesebbek otthon a négy fal között?
�Miért? Mert veszélyes! Veszélyes a világnézetemre! Ha megborul, amit eddig gondoltam, akkor újra kell értelmeznem az életemet és az baj. Inkább általánosítok, egyszerűsítek és megtartom magam abban a hitben, hogy én jól látom a világot. Minden ember meg van róla győződve, hogy jól éli az életét, hogy jól gondolkozik, hogy a meggyőződései igazak.
�Az nem baj, hogy ez sokszor az ego játéka és az sem, hogy sokszor téves. De megerősít és segíti a túlélésemet… egy darabig. De néha frissítésre szorulnak ezek a programok, pont úgy, mint a számítógépen. Vannak programok, amik egy ideig segítenek Téged, például, hogy vigyázz a fiúkkal édes lányom, mert mind azt akarja. Ez mondjuk 18 éves korodig lehet, hogy jó. De ha 48 éves vagy és nem tudsz párkapcsolatot kialakítani, akkor már erősen frissítésre szorul, igaz?
Az egyik legfontosabb minden ember számára a figyelem és a szeretet. Ha ezt az elfoglalt, stressz szülők nem tudták vagy tudják megadni, mert örülnek, hogy túlélik a napot, akkor nem sok időt és figyelmet tudnak a gyerekükre szánni. Neked pedig gyerekként muszáj volt elérni, hogy megkapd ezt az alapvető emberi szükségletet. Ha betegséggel, akkor úgy. Ha ez többször ismétlődött, akkor pedig nagyon hamar igazsággá válik.
Mi van, ha az elméd meg tud betegíteni? Mi van, ha az elfojtott érzelmeid meg tudnak betegíteni? Ez igazából egyáltalán nem kérdés �
Miért nem vált ez nagy körben ismertté? Miért nem csinálja ezt mindenki, ha működik? Kérdezik tőlem sokan.
Azért mert évtizedes, évszázados kondicionáltságot nem könnyű megváltoztatni.
Mert ha kiderül, hogy máshogy is lehet, akkor meg kell kérdőjelezni az eddigi életemet és akár szeretteim esetében betegségeket, amiknek káros kimenetele lehetett, vagy akár halál.
Akkor bűntudatom lenne, hogy ezt nem próbáltam, mert hülyeségnek tituláltam.
�Lesznek mindig olyan emberek, akik foggal-körömmel védeni fogják a saját elképzeléseiket, akkor is, ha már ők is érzik, hogy sántít vagy nem jó. Soha nem fogják belátni, hogy van más út is.
Meg kell értened, a legtöbb közülük nem érett meg a valóságra. És sokuk úgy megszokta, oly gyógyíthatatlanul függ a rendszertől, hogy foggal-körömmel védeni fogja." (Morpheus - Mátrix)
Én nem őket szólítom meg, hanem azokat, akik érzik, hogy lehet másképp is, hogy létezik más lehetőség is. Hogy igenis nem lehet csak a testet nézni, ha nemcsak anyag vagy.
Tudd, hogy semelyik esetben sincs Veled baj, nem csináltál semmit rosszul. Van egy programod, ami bekerült a tudatalattidba és magától előkerül hasonló helyzetben.
Fel kell tárni, hogy mikor és miért került oda és mi. Mit támogat és mit ad Neked?
Én amikor együtt dolgozom a klienseimmel tipikusan ilyen esetekben, amikor van egy fizikai tünetük, de semmi nem segített, akkor feltárom velük a lelki oldalt☯️
Ezenkívül a gondolkodásmódjukat is megváltoztatjuk, átkeretezzük olyan esetekben, amikor ez káros számukra. Sorra kerülnek a hiedelmek, hitrendszerek és korábbi negatív események, amik kapcsán megváltoztatjuk az érzelmi töltetet.
Ha valami Veled történik, akkor Te is ott vagy a képletben, ne húzd ki magad sosem belőle, mert azzal még erőtlenebbé válsz.
A betegségnek sok előnye is van az elméd számára és akár a lelked számára is.
�Tehát, ha meg akarjuk szüntetni a testi fájdalmadat akkor a cél az, hogy nyakon csípjük az előnyeit, ha ez megvan, ebből fejtjük vissza, hogy mi okozza ezt, ha ez megvan, akkor tudjuk ennek a mintáit átírni, így ez az én megközelítésem sajátossága.
szivkez.jpg
Ha már unod a fizikai tüneteidet, és nem is gondoltál arra, hogy foglalkozz az elméddel és lelkeddel, akkor írj rám nyugodtan és segítek irányba állítani Téged.

Mi van, ha a fejfájásod nem azért van, mert örökölted? Egy szemléletes sztorit mesélek el Neked Borbáláról.

Borbálának gyerekkora óta nagyon sokat fáj a feje. Ilyenkor mindig gyógyszert szed. Azt mondta, hogy magas a fájdalomtűrő képessége, de ezt a fajta fájdalmat, nem viseli el, így azonnal fájdalomcsillapítóhoz nyúl, amikor megérzi a fájdalmat. Azt is ecsetelte, hogy időnként már a gyógyszer sem használt. Ilyenkor cserélte le egyik gyógyszert a másikra. Kb. 5-10 évenként le kellett cserélni őket, mert akkor már hatástalanokká váltak. Gondolta, hogy a hatóanyagok váltogatása segít. Most következett volna egy újabb csere.

fejfajas2.jpg

Kérdeztem, hogy mit gondol, miért fáj a feje?

Azt mondta, hogy Apukájától örökölte, ő is ilyen fejfájós.

Mondtam, hogy közelítsük meg az érzelmek és negatív események oldaláról. Én ebben tudok neki segíteni. De mivel nemcsak test vagyunk, hanem érző lények is, így enyhíthetünk a fejfájáson.  

Megkérdeztem, hogy mióta fáj a feje?

9-10 éves kora óta.

Megkérdeztem, hogy történt-e vele akkor valami emlékezetes? (Borbála most az 50-es évei elején jár)

Hamar eszébe jutott egy kép. 4-est vitt haza az iskolából és édesanyja hirtelen a semmiből fizikai erőszakhoz folyamodott és bántalmazta őt (részletekre nem térek ki). Nagyon meglepte, hogy azért kap ki ilyen csúnyán, mert 4-es kapott, ami egy jó jegy. A nevében is benne van, hogy jó. Nem 1-est vitt haza.
Ráadásul az egyik biztos pont az életében, az egyik legfontosabb ember az életében az, aki bántotta. Rengeteg érzelem rekedt bent akkor a testében.

Ezzel a képpel, az ehhez tartozó érzelmekkel dolgoztunk, különböző módszereket alkalmazva.

Sosem gondolt arra, hogy ennek köze lehet a fejfájásához és azt sem rakta össze, hogy akkor kezdődött a fejfájása.

Az ehhez társuló stresszt pedig egyedül nem is tudta volna kivezetni erről az emlékről.

1 hétig nem jelentkezett a fájdalom. A második hétben egy alkalommal pedig elkezdődött neki, de az egyik tanult érzelmi stresszoldó technikával csökkentette azonnal magának és elmúlt a fejfájása. Nem volt szükség gyógyszer beszedésére. 4 hét alatt kétszer kezdődött el a fejfájása, de az egyik technikával szinten tudta tartani és nem fájdult meg jobban a feje.

Ha továbbra is meggyőződésünk, hogy valami öröklött, akkor magunkat kivesszük a képletből. Akkor a testünk, a genetikánk és a biológiánk áldozatává válunk.

Elképzelhetőnek tartjuk, hogy van egy probléma, amire nincs megoldás?

Elképzelhető, hogy mi teljesen védtelenek vagyunk és semmit, de semmit nem tudunk tenni magunkért, hogy jobban legyünk?

Ha továbbra is így gondolkozol, akkor erőtlenné válsz és végül is egy áldozattá, aki megszületett és akár jól étkezik, akár nem, akár sportol, akár nem, akár foglalkozik a lelkével, akár nem, akkor is ugyanarra a sorsra jut.

Ugye érezzük, hogy ez nem lehet igaz?

Ha Te szeretnéd magad erőtlen áldozatnak érezni, akkor szíved joga.

Ha pedig szeretnéd visszavenni az erődet és tenni magadért, akkor az irányítás nálad van.

Mindig van hatásunk az események alakulására. Lehet, hogy nem tudunk valamit elmulasztani teljesen, de az biztos, hogy javítani mindenen tudunk.

Mi történt Borbálával?

  • Ezentúl kevesebb gyógyszert szed, ezzel kevesebb lesz a mellékhatás is, és nem terheli a máját.
  • Jobban tud dolgozni, nem viszi el a figyelmét a fájdalom.
  • Nem kell attól félnie, hogy bármikor jelentkezhet a fejfájás.
  • Könnyebbnek érzi magát, mert egy régóta cipelt terhet le tudott tenni.
  • Azt is említette, hogy olyan egyszerűnek látja a dolgokat az alkalmaink óta.
  • Nem olyan ingerült, így kevesebbet veszekszik a férjével és a gyerekeivel.

    felszabadult_no.jpg

Amikor az elme elkalandozik a múltba és az kellemetlen számomra, akkor azt el kell valahogy nyomnom. Nem akarom érezni a rossz érzést, de mégis ott van. Nagyon sok energiánk megy rá arra, hogy olyan érzéseket, feszültséget nyomunk el a testünkben, amit ki is lehetne vezetni a testünkből.

Ez pont olyan, mint, amikor egy gumilabdát próbálsz a víz alá nyomni. Lehet, hogy játszottál ilyet és amikor közel jön a másik, akkor elengeded és jó magasra kilő. Minél mélyebben nyomod el az érzelmeid, annál erőteljesebben fognak felszínre törni egy váratlan pillanatban.

Van egy Nobel-díjas pszichológus Daniel Kahneman, aki rájött, hogy 1 mp alatt vissza kerülünk a múltba, ő emlékező énnek nevezi. Ez egy nap alatt többször is előfordul. Ha valami olyan történik, ami hasonló ahhoz a helyzethez, ami nekünk kellemetlen vagy számunkra veszélyes volt, akkor azonnal visszakerülünk a múltba.

Mi tudja ezt a múltba repítést megtenni? Bármi. Hangok, illatok, színek, formák, helyzetek, hasonló érzelmek.

Ő úgy jött erre rá, hogy éppen nászúton volt a feleségével. A világ legboldogabb embere lehetett volna az adott pillanatban. Napozott a tengerparton és nézte, ahogy a felesége kagylókat gyűjt a parton. Hirtelen a semmiből a következő gondolatok támadtak a fejében: „Menekülj, fuss!” „Ha most elfutsz, senki nem tudja meg.” „Most gyorsan lépj le innen.”

Elment egy pszichológushoz és hamar megfejtették, hogy mi volt ennek az oka.

Amikor kicsi volt, az anyukája sokat takarított, söprögetett, és a hajlott női hát, azt jelezte, hogy nem ér rá, hagyja békén. Vagyis elutasítást jelentett számára.

Ezt érezte akkor is, amikor a felesége hajlott hátát látta a tengerparton.

Ez kapcsolta be nála ezeket a negatív gondolatokat és a stresszt, hogy meneküljön el.

Mindannyiunknak vannak ilyen emlékei. Ezekről az eseményekről fontos levenni az érzelmi stresszt. Miért?

Mert akkor egyre kevesebb olyan helyzet, emlék, szín, hang, forma lesz, ami fájdalmat okoz, amitől bekapcsol a stresszhormon a testedben.

Ha viszont ezekkel nem foglalkozol, akkor előbb-utóbb akár olyan fizikai tünetet is okozhatnak az érzelmeid, amire nem találnak orvosi magyarázatot.

Ha csökkent a fejfájás mértéke, gyakorisága, nem jelentkezett hosszú ideig, akkor még mindig azt mondanánk, hogy örököltem?

Mi van, ha a megküzdési mechanizmust örököltem? Mi van, ha azt tanulta el az apukájától, hogyha valami kellemetlen érzés éri, akkor azt jó mélyen nyomja el és ettől fájdul meg a feje?

Neked van olyan hiedelmed, amitől erőtlenné és tehetetlenné válsz?


Ha igen, akkor keress meg.  Ha Neked is fáj a fejed, nincs orvosi elváltozás, már mindent kipróbáltál, de semmi nem segített, akkor beszélgessünk róla kötetlenül üzenetben. 

Elérhetőségeim:

www.lelkiedzo.hu

E-mail: lelkiedzo@gmail.com

 

Női vállalkozóként beiktatsz pár perc meditálást a mindennapjaidba, hogy csökkentsd a stresszt? Miért nem elég önmagában csak a meditáció a tartós stresszoldásra és gyomorgörcs megszüntetésére és hogyan lehetséges a tartós stresszoldás elérése?

Ha azt gondolod, hogy elégséges az, hogy 5-10 percre megállítod magad és magadra erőltetsz egy meditációt, akkor sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak
Hogy működik a meditáció? Nézzük, hogy mire jó.
�Arra alkalmas, hogy az aznapi stresszt csökkentsd.
�Arra is jó, hogy időt szánsz magadra és magadra figyelsz.
�A légzésedre figyelsz. Ez nagyon jó, hiszen így a jelenben vagy.
meditacio_topart.jpg
De most nézzük meg azt, hogy miért írtam, hogy nem elég?
�Meditáció során nem tudatosítod, hogy mi zajlik a mélyben.
Mit értek én azalatt, hogy a „mélyben”?
A mélyben, tudatalattidban különböző programok futnak, ezek nagy részét 0 és 7 éves korod között olvasod ki a környezetedből és teszed a saját igazságoddá anélkül, hogy ezt egyébként szeretnéd-e vagy sem. Rettentő fogékony állapotban vagy ilyenkor, képzeld el úgy magadat, mint egy szivacsot, ami mindent magába szív a környezetéből. Ráadásul annyi inger ér, hogy képtelenség megszűrni. Így lehet az, hogy valaki hiába nem örült annak, hogy az apukája ivott, esetleg ő is ehhez a megküzdési mechanizmushoz nyúl öntudatlanul. Vagy hiába nem tetszettek a mondatok, amik elhangoztak otthon, ugyanazokat mondod automatikusan a saját gyerekednek stb. Ilyenkor formálhatóak vagyunk és más tudatállapotban is létezünk.
Fontos tudnod, hogy a veled történtek mélyen beivódnak a sejtjeidbe.
Például: Te szeretnél boldog párkapcsolatot, de nem láttál magad körül ilyet.
Ez esetben miért szükséges ezeket a programokat frissíteni, pont úgy, mint a számítógépen?
Mert idejét múlttá válnak.
Lehet, hogy 18 éves korodig jó tanács az, amit anyukádtól hallottál, hogy vigyázz a fiúkkal, mind egyforma. De ha 48 éves vagy és még mindig nincs párkapcsolatod és félsz a férfiaktól, akkor érdemes felülvizsgálni a hiedelmedet.
Ezek a programok 0-24-ben ott futnak a háttérben, akár szeretnéd, akár nem. Nem elég, hogy megakasztod pár percre meditációval. Szükség van a tartós változáshoz ezeknek a programoknak a végleges megváltoztatására.
�A meditáció egy gyorssegély, ha úgy tetszik.
Mint, amikor letörik a körmöd és sebtapaszt teszel rá. Nem ez lesz a végleges megoldás. El kell menned a körmöshöz, de addig is, amíg oda nem érsz, leragasztod, hogy ne szakadjon tovább. A meditáció is ilyen.
Vagyis jó, ha látod, hogy Te nem azért leszel stresszes, mert jelentkezett egy feladat, hanem azért, mert ez a feladat megnyomott egy gombot, valami régi emléket az elmédben.
Lássunk még egy példát:
Az olaszországi partnereid küldenek egy e-mailt, hogy jövő hét helyett ma délután lesz a tárgyalásotok. Az első gondolatod, hogy te jó ég, még kész sincs a ppt! Azt se tudom, mit fogok mondani! Most szervezhetem át az egész napomat! Jujj, több idő kell, hogy felkészüljek! Nem állok készen, na remek már görcsbe is rándult a gyomrom.
Meditálsz 10 percet, hogy nyugodtan állj neki a felkészülésnek.
Jövő héten újra olyan helyzetbe kerülsz, ahol úgy érzed nem állsz készen és újra rosszul érzed magad. Miért?
Mert nagyon fontos ennél mélyebbre ásni és megkeresni azokat az eseményeket és feldolgozatlan érzelmeket, amik most is keringenek a testedben. Ideig-óráig el lehet nyomni az érzéseket, akár évekig is tud kompenzálni a szervezeted. De előbb-utóbb visszajön az az emlék, amiből nem vezetted ki a stresszt.
A fenti példánál maradva. Lehet, hogy nem érzed magad felkészülve a tárgyalásra. Előhoz egy olyan emléket, amikor feleltettek iskolában és nem készültél fel. Nagyon kellemetlen volt az osztály előtt és most ezért ilyen heves a reakciód hasonló helyzetben. Az elme mindig ahhoz nyúl, amikor hasonló történt veled. Az ehhez társuló stresszt szükséges csökkenteni.
�A meditáció során egyedül vagy.
Azt is többször hangsúlyoztam, hogy egyedül nem látsz rá saját magadra és a működéseidre. Nincs ott egy objektív másik fél, hogy visszatükrözze azt, ami benned zajlik. Nincs ott valaki, aki feltesz neked egy elgondolkodtató kérdést.
�Lehet, hogy könnyen kizökkensz.
A legnagyobb igyekezeted ellenére is lehet, hogy hamar azon kapod magad, hogy valójában a napodat tervezed csak jógapózban ülve.
Sajnos ebből láthatod, hogy a meditáció ugyanúgy, mint egy finom illóolaj vagy egy vicces film átmeneti megoldást hoz.
Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének hasznosak, csak az ALAPMŰKÖDÉSEDET nem tudod ezekkel megváltoztatni velük!
Ezt képzeld el úgy, mintha csak ott takarítanál, ahol nagyon látszik.
Ha nem takarítasz a szőnyeg alatt, előbb-utóbb lehet, hogy bogarak fognak onnan kimászni egy-egy morzsa miatt.
A mély, gyökeres változást nem fogja tudni meghozni egy-egy rövid meditáció.
A mély változást a mélyben kell keresni és megváltoztatni.
Ugyebár attól, hogy meditálsz, nem lesz kevesebb fizikai fájdalmad?
Ugye attól, hogy 5-10 percet meditálsz, még nem fogod azt érezni, hogy elég jó vagy?
Vagy elég fontos vagy valaki számára?
Attól, hogy meditálsz nem fogod tudni a megfelelési kényszeredet a hátad mögött hagyni?
Az eredményt az érzelmek valódi és megfelelő feldolgozása hozza el. Sajnos ezt nem lehet megspórolni. Ha már fizikai tüneteid vannak, akkor meg főleg nem. Akkor már nagyon hangosan jelez a test, hogy valami régóta nem megfelelően működik a mélyben.
Miért fontos feldolgoznod a negatív eseményeket, amik történtek veled, miért fontos ez neked a nap végén?
�Ne érezd magad rosszul, amikor hasonló helyzetbe kerülsz újra
�Ne fájjon a hasad, ha mégis hasonló szituációba kerülsz
�Ne bénítson meg a gyomorgörcs, tudj tisztán gondolkozni
�Ne félj attól, hogy újra rád tör a fájdalom
Mit fontos tenni a fizikai tünet kezelésen túl egy gyomorgörcs esetén?
A fenti példából is kitűnik, hogy szükségszerű megváltoztatni a korábbi eseményhez tartozó stresszt!
A második lépés, hogy megvizsgáljuk vannak-e bennrekedt, feldolgozatlan érzelmek. Ezek stresszét pedig eredményesen eltávolítsuk.
A harmadik lépés pedig, a gondolkodásmód megváltoztatása. Ha továbbra is az van az énképemben, hogy én „beteg vagyok”, nekem ez és ez a bajom, akkor könnyen azonosulok vele.
Mindig érdemes megkeresni a hitrendszereinket, amik alapján éljük az életünket, mert ezek meghatározzák a választásainkat, viselkedésünk és az eredményeket, amiket elérünk és végső soron akár azt is, hogy van-e valamilyen betegséged vagy sem.
Először szükséges kiüríteni magadból azokat, amiktől rosszul érzed magad. Megszüntetni a nyomógombokat (traumákat, érzelmeket, gondolatokat) és utána már eredményesen tudod alkalmazni a meditációt és el tudod mélyíteni és fenn tudod tartani a meditatív állapotot.
A meditáció egy szuper eszköz. Akkor, ha már kiürítetted a poharat, akkor tudsz újratölteni, addig nem, amíg negatív érzelmek vannak a pohárban, addig nem tudsz segíteni magadnak azzal az 5-10 perccel.
Ha csak a felszínen takarítok, akkor itt-ott kibukik, hogy nincs minden rendben.
Nincs ez másképpen a fájdalommal sem.
Szükség van a nagytakarításra. Ezt tartom én nagyon fontosnak. Szükségszerű régi, mély emlékek mögötti stresszt feloldani. Az érzelmeinkkel való szembenézést, feldolgozást nem lehet elkerülni, amíg ez nem történik meg, addig minden más csak látszat rend lesz.
Ha a módszereim kapcsán vannak kérdéseid, akkor nyugodtan írj rám. Szívesen beszélgetek veled erről tét nélkül. Segítek megtalálni a helyes irányt.

Stressz hatása a testedre

Mi segíti valójában a stresszoldást?

Magas a vérnyomásod, mert ismét az asszisztensednek magyarázod a telefonon, hogyan írja be a számlákat az excelbe, és közben a férjed tartásban várja, hogy ismét elmond neki, milyen programon kell elindítani a mosógépet.

Nem tudsz aludni esténként, mert azon töröd a fejed, hogyan intézed el az összes teendődet, úgy hogy közben legyen időd elmenni a lányod edzéseire is?

Ha fizikai tüneteid vannak és az orvos is megerősít abban, hogy a problémád stressz alapú, akkor ne intézd el annyival, hogy ilyen az élet, márpedig a stressz mindig velem lesz. Majd néha elmegyek kirándulni vagy meditálok egyet. Ebben az esetben más megközelítésre lesz szükséged.

Nem tudod pusztán fizikai oldalról megközelíteni, mert a tüneted sem pusztán fizikai!

De ahhoz, hogy ezt elemezzük, vegyük először sorra, hogy mi is a stressz és hogyan hat a testedre.

Ebben a posztban szeretném Neked átadni, hogyan hatnak a stresszhormonok a testedre és mit tudsz tenni magadért, azon túl, hogy a fizikai tünetet kezeled?

Amikor feszült vagy, azt nemcsak a lelked érzi, hanem a testedben is megjelenik, mérhetően, kimutathatóan ott vannak a testedben a stresszhormonok. Azt a legtöbb ember észreveszi, amikor feszült, akkor gyorsabban ver a szíve, elkezd izzadni a tenyere vagy gombócot érez a torkában.

Miért történik ez?

Amikor őseinket egy tigris üldözte, akkor a túlélésük volt a tét, a legfontosabb az volt, hogy el tudjanak szaladni vagy esetleg meg tudjanak küzdeni vele. Ezért az izmok először is megfeszülnek, hogy elfuss vagy üssél, és minden vér odaáramlik.

Honnan áramlik oda a vér?

Az emésztőrendszeredből, immunrendszeredből, vagy a hormonháztartásodból. Ugye nincs arra szükség, hogy megemészd az elfogyasztott ebédet, ha éppen üldöz a tigris? Sőt a gyulladást sem kell csökkentenie a szervezetednek, ha a következő másodpercekben kiderül, hogy egyáltalán túléled-e. Ezt azért fontos tudatosítani, mert ezek a szervrendszerek leállnak tartós stressz hatása alatt.
A múltban, ha valahogy megmenekült az ősünk a tigris elől, akkor a szervezete rövid idő alatt visszaállt a normális ütembe. (Mint a macskámé, akit üldözött a szomszéd kutyája a folyosón. Rohant felém, az egekbe állt a szőre, de amint hazaért, még szuszogott, elfáradt, de hamar visszaállt a teste normális működésre.)

De ha te tartósan benne vagy egy stresszes helyzetbe, akár a vállalkozásod miatt, például azért, mert bizonytalan a bevételed hónapok vagy évek óta. Vagy sokat veszekszel a férjeddel hosszabb ideje, akkor a stressz hatás állandó és nem tud a szervezeted visszaállni az alapműködésbe.
stressz_1.jpg

Ha napjában 50-szer fel kell emelni a pulzusszámod és a vérnyomásod, akkor a szervezet úgy dönt, hogy úgy hagyja, hiszen az is energia, hogy újra és újra visszaállítsa. Aztán úgy marad.

A tartós stressz hatással van az immunrendszeredre is. Mivel elvonja innen az energiát a vázizmokhoz, nem tud eléggé megvédeni téged a baktériumoktól és vírusoktól sem a szervezeted. Gyakran vagy beteg? Gyakran betegek a gyerekek? És el is kapjátok? Miért?

Ez mindig így volt? Mindig így van?

Az egyik ember elkapja, a másik nem. Mi a különbség?

Például az, hogy mennyire van elfoglalva az ő teste a folyamatos védekezéssel, vagy nem.

Ha marad energiája arra, hogy védekezzen, akkor ez nem fog problémát okozni.

Az idegrendszeredre is jelentős hatással van a stressz. Márpedig az idegrendszer közvetlenül kapcsolatban áll a szerveiddel, így nagyon fontos lenne, hogy kipihent legyél. De mivel te minden fronton, otthon is, a vállalkozásodban is állandóan 120%-on pörögsz, mikor van időd regenerálódni?

Mi okozhat stresszt?

Gyakorlatilag bármi.

Nem vagyunk egyformák, valakinek stresszt okoz a repülés, valaki szereti és sorolhatnám.

Vannak olyan helyzetek, amik jönnek és mennek.

Viszont vannak azok a negatív események és ezek lenyomatai az izmaidban, amikre nem is gondolnál.

Mindannyiunkat érnek ún. traumák.

De a trauma szó hallatán mindenki súlyos, komoly bántalmazásra, balesetre gondol. Ezek valóban traumák, de vannak olyan velünk megtörtént traumák, akik nem ilyen horderejűek, viszont minden áldott nap befolyásolnak minket és az alapvető működésünket öntudatlanul.

Olyan is van, amikor egy meg nem történt esemény okoz bennünk sérülést.

Mit értek ez alatt?

Nem kaptál elég figyelmet, nem kaptál elég szeretetet, nem annyi simogatást, ölelést kaptál, amire szükséged lett volna. Ez inkább mellőzés, elhanyagolás vagy nevezhetjük benned kialakult hiányérzetnek is. Sajnos igen jelentősen hatással tudnak lenni későbbi működéseidre.

Ezen kívül pedig ott vannak a tudatalatti programok. A tudatalatti jobban emlékszik mindenre és bármire, mint a legjobb memóriával rendelkező egyén. És már azelőtt elkezdi gyűjteni az információkat, amikor még azt hiszed, hogy egy gyerek nem is tudatos. Ma már tudjuk, hogy egészen pici kortól az amigdala veszi az érzelmeket. Sokan úgy gondolják, én is, hogy már az anyaméhben is érezzük, hogy mi történik körülöttünk. Mit érez és mit gondol éppen anyukánk. Izomtesztelés során gyakran kijönnek ilyen dátumok, amikor még nem beszélünk tudatos emlékezésről. De lenyomata és hatása van a jelenre is ezeknek a történéseknek.

Minden jelenlegi helyzet esetén, tudok találni egy múltbeli emléket, amikor hasonló élményt éltél át. Amikor hasonlóképpen reagáltál.

Példa: nem tudsz kiállni mások elé prezentálni.

Múltbeli esemény: az iskolában a tábla előtt állsz, lefagysz, egy szó sem jut eszedbe, pedig tanultál.

Ilyenkor ezeket az eseményeket is eredményesen fel kell oldani.

Mi az, ami nem segíti tartósan a stresszoldást?

  • Kibeszélem a barátnőimmel

Sajnos ez nem működik. Először is, ha önmagában elég lenne a beszélgetés, akkor nem lennének nagyon problémáink, főleg nekünk nőknek J. Másrészt, ahogy észrevettem ők sokszor megerősítenek sajnos minket abban, amiben benne vagyunk, vagyis elkezdenek sajnálni, ami nem visz előre. Sőt szélsőséges esetben előfordul, hogy mélyebbre löknek a gödörben.

  • Mozgás:

Oldja a stresszt a mozgás ideiglenesen. De, amit itt fontos megérteni, hogy az érzelmi stresszt nem tudja feloldani. Szuper a mozgás, fontos és hasznos. De sajnos a traumákat nem tudod kitáncolni és kifutni magadból!

  • Szeretteinkkel való kapcsolódás

Stresszoldásnak tartjuk a szeretteinkkel való kapcsolódást, ami szintén fontos. Társas lényként szükségünk van erre. De a régi sérüléseinket nem fogja megoldani egy ölelés sem. Még egyszer, nagyon fontos és szükséges! De kevés a tartós érzelmi stresszoldáshoz.

De akkor mi a megoldás?

A régi fájdalmakat az tudja feloldani, ha azokat a bennragadt, meg nem élt érzelmeket felszabadítjuk, amik akár 3 éves korod óta ott csücsülnek az izmaidban és nem tudtak feldolgozódni. Az egyik embernek azért okoz valami nagyobb stresszt, mert egy múltbéli feloldatlan helyzetbe kerül vissza, a másodperc tört része alatt. Ha ezt az eseményt egészségesen fel tudod dolgozni, legközelebb már nem úgy fogsz reagálni és a tested sem! (Nem mersz kitűnni a posztjaiddal és azzal, amit csinálsz, mert kitűnő tanulóként kitűntél és nem volt jó érzés.)

A tested emlékszik mindenre, így minden információt ki lehet nyerni belőle.

Milyen folyamat vezet eredményre?

Ha a bennrekedt érzelmeket kicsatornázzuk és a nem támogató hitrendszereket átkeretezzük.

megkonnyebbules_4.jpg

Amikor együtt dolgozom valakivel, akkor minden esetben kitesztelem, hogy több,  mint 70 féle eszközöm közül, melyik lesz a legideálisabb és leghatékonyabb számára az adott pillanatban.

Jó, ha valaki nem egy sémát követ, hanem egyénre szabottan dolgozik veled.

Nincs két egyforma alkalom, mert nincs két egyforma ember sem.

Egyáltalán nem lehetetlen a fájdalom enyhítése, sok esetben a megszüntetése, csak máshogyan történik, mint az megszokott, bevett, ismert lenne.

Nem mindenkivel dolgozom együtt és egy ingyenes konzultáció keretén belül mérem fel a jelenlegi helyzetedet, kihívásaidat. Itt tudunk arról beszélni, hogy érdemes-e együtt dolgozni vagy más segítségre van szükséged. Ha érdekes számodra ez a lehetőség, írj rám Messengeren.

.

 

süti beállítások módosítása