Matthew Perry haláláról eszembe jutott néhány dolog, amit meg szerettem volna osztani Veletek. Kicsit ömlesztve lesznek most a gondolataim.

Nekem sokat adott ez a sorozat. Gyerekként, ha rossz kedvem volt, túl stresszes voltam, akkor megnéztem egy-két részt és újra jobb hely lett a világ. Talán az a közösség, hogy mindig van, aki támogat és szeret, akármilyen is vagy, nagyon vonzó az emberek számára.

Pont múlt héten kezdtem el írni egy posztot a MOSOLYról és, ami mögötte van.

De akkor, ha már így alakult, akkor egybe veszem néhány más dologgal.

Az emberek azt hiszik, hogyha valaki mosolyog, akkor boldog. Pedig milyen sokan használják álarcnak! Matthew Perry bár vállalta, hogy komoly problémái vannak, sokak számára örömöt okozott és a humort képviselte. És sok képen mosolyog, pedig tudjuk, hogy gyakorlatilag folyamatosan ivott, amikor nem, akkor lecserélte vagy kombinálta gyógyszerekkel.

Nálam is megfordult már néhány ember, aki nem is tudta, hogy ő állandóan mosolyog. És életük legnagyobb fájdalmáról is mosolyogva beszéltek. Erre akkor felhívtam a figyelmüket.

Sokan úgy növünk fel, hogy azt az utasítást kapjuk, hogy „ne hisztizz, ne sírj”. Ebből tévesen arra a következtetésre juthatunk, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha mosolygunk és nincs bajunk, ezért felveszünk egy vagy akár több maszkot.

Szóval, ha valaki MINDIG mosolyog, akkor az legyen gyanús.

Ez is az érzelmek elfojtásának egy módja.

Tudjátok, hogy sok ember mielőtt öngyilkos lett, elment még bulizni?

Sok ember közé elment, szórakozni, beszélgetett, mintha semmi gond nem lenne, akár mint, Robbin Williams.

Mindenki azt mondta róla, de hát pár órával ezelőtt még itt mosolygott, mintha minden rendben lenne.

Vagy úgy nyilatkoznak róla: nem is gondoltuk, hogy baj lehet, mindig olyan jó kedélyű volt.

Tényleg szívemből örülök, ha van, aki tényleg szinte mindig jókedvű, és rendben van a világgal és magával, de ez a ritka!

Láss a mosoly mögé és érezd, amit a másik. Ne csak a látszatra figyelj!

Figyeld a barátaidat, családtagjaidat és kollégáidat!

És akkor ha már Matthew Perry, akkor a függőségek témakörét is érintsük legalább egy picit.

Könnyen megbélyegzünk embereket és bevallom tiniként én is megtettem.

Ma már nagyon sok mindent tudok ennek a hátteréről, ami segített megérteni őket.

A függőségek mindegyik formája egy lelki fájdalomcsillapító.

Az emberek azt mondják, hogy a hülye, miért nem hagyja abba? Hát rámegy a családja és az élete. Meg is érdemli. Csak ő tehet róla. Meg csak egy döntés kérdése.

Tényleg ilyen egyszerű lenne?

Ó, dehogy.

A döntést a tudatos, racionális, intellektuális elméddel teszed meg, ami (Ti már mind tudjátok) 5-10%!, iszonyatosan kevés.

És nem ez irányít, hanem a 90-95% tudatalattidban zajló, bent rekedt fájdalmak, sérelmek, hiedelmek.

Tehát, ha ott az van, hogy nem érdemlem meg a boldogságot, nem vagyok szerethető, nem vagyok fontos, akkor pont ellentétesen fogok viselkedni, mint, amit szeretnék, amit akár el is várok magamtól. Szabotálni fogom magam minden egyes lépésemnél. Mert a mélyben egész más üzenetek vannak…

Nagyon szeretném, ha ezentúl nem úgy néznél rá egy függő emberre, hogy hülye, hanem úgy, hogy segítségért kiált. Úgy, hogy van valamilyen sérülése. Valójában segítségre van szüksége.

Persze neki is el kell ismernie és valóban ez sokszor nem történik meg.

Zacher Gábor egyszer azt mondta, hogy 10 millió függő országa vagyunk.

Azt hiszed Te nem vagy függő?

Mennyit nyomkodod a telefonodat?

Mennyit nézed a tv-t?

Mennyit netezel?

Függsz-e a hírektől? (Muszáj néznem, lemaradok, tájékozatlan leszek. Nem sok hatásod van rájuk, csak elszenveded és folyamatosan félelmet táplálnak beléd…)

Használod-e stressz levezetésre a szexet?

Társfüggő vagy-e?

Édesség függő vagy-e?

Vásárlás függő?

Kávé függő?

Szerencsejáték függő?

Sport függő vagy-e?

Munkafüggő?

És sorolhatnám…

Matthew Perry mit nem tudott feldolgozni (nagy valószínűséggel). Azt, hogy 1 éves volt, amikor elváltak a szülei.

Azt is nyilatkozta, hogy sosem érezte azt, hogy bármelyik családhoz tartozna.

Amikor a szülők elválnak a gyerekek automatikusan magukat hibáztatják. Ez a tankönyvi eset.

És valahol jogos a két pont, mert a gyerek a két szülőből van, sok dologban hasonlít rájuk és amikor elválnak, akkor érzi, hogy azt, ami olyan benne, mint az egyik szülőben, azt nem fogadja el a másik szülő és fordítva.

Olyan vagy, mint Apád.

Olyan vagy, mint Anyád.

Ez nem bók, ez egy sértés.

De komoly háttérrel, hogy „van benned valami, ami annyira nem oké, hogy a másikkal még a kapcsolatot is megszüntettem”. Érted?

Ebből is megtanulják sokan, hogy ezt vagy azt a részüket elnyomják magukban, mert az nem jó, nem szerethető.

És hát azt is érzi, hogy sok mindenben olyan, mint a másik és akkor ez „rossz”, vagyis rossz vagyok.

Ma már nem kérdés, hogy hatással vannak rád anyukád érzései már az anyaméhben. Márpedig, ha 1 évesen elváltak Matthew szülei, akkor valószínűleg gondok voltak köztük. Akár az is lehet, hogy nem várt gyerek volt Matthew, ezt sosem szoktuk elmondani a gyerekeinknek és mindenki azt hiszi őt várták, sajnos szerintem ez statisztikailag lehetetlen.

Mire használjuk a függőségeinket?

A fenti felsorolásban, hogy milyen függő lehet valaki, még csak benne sem volt az alkohol és a drogok.

Pedig nagyon-nagyon sokan élnek velük. Persze mindenki azt mondaná, hogy nem függő, csak időnként használja. Le tudom tenni bármikor, akkor nem vagyok függő. Persze nem teszem le és így KAPCSOLÓDOM mindig másokhoz és így tudok kiKAPCSOLÓDNI is.

Valójában benne van a szóban, hogy mire vágyunk mindannyian és mi az, amit nem kapunk meg?

Először is nyugalomra vágyunk és ezt így tudjuk megtenni, megadni magunknak.

És kapcsolódásra vágyunk tisztán, szeretetteljesen

Elsősorban másokhoz szeretnénk kapcsolódni, pedig ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb, hogy saját magunkkal tudjunk kapcsolódni.

Ha ezt nem teszed meg, akkor mindenféle bajod lesz.

Azok, akiknek tele a naptárja, mindig tele vannak programokkal, kivel nem tudnak kapcsolódni?

Önmagukkal!

Mindig csinálásban vannak, nem tudnak megállni, nem tudnak önmagukkal lenni.

Ez nem jó.

És tovább megyek a kapcsolódás a saját Isteni lényünkhöz.

Ez már hitrendszer kérdése. Én hiszem, hogy van egy Isteni részünk, egy Felsőbb énünk, nevezzük bárminek, ami rálát arra, aki vagyok.

Sokszor ezzel a résszel marad el a kapcsolódás, mert teljes tagadásban vannak néhányan.

Amikor azt mondod: Nincs Isten, nem másokkal szúrsz ki, hanem magaddal.

A saját Isteni részedet tagadod le.

De sokaknál ez a szó már elcsépelt. De mondjuk úgy, hogy a Szeretet energia

Ehhez szükséges kapcsolódni, mert valójában ez vagy!

És ha ez megtörténik, akkor sokkal kevesebb bajod lesz!

Nyugodj békében, Matthew Perry, sok örömöt és hangos nevetést köszönhetek Neked, illetve a karakterednek, akivel sok közös volt bennetek