Van, aki már nagyon sokszor hallotta ezt tőlem.
Van, aki még soha. Nekik szól most ez a bejegyzés.
Lassan 7 évvel ezelőtt történt.
Felmondtam a családi vállalkozásunkban márciusban, ami után volt még 6 hónapom ott.
Ezekben a következő hónapokban végig fájt a jobb lábam.
Tudtam, hogy mit jelent az üzenet, de megváltoztatni, elmulasztani a fájdalmat nem tudtam semmivel.
Mit üzent például?
Hogy a saját lábamra fogok állni. Elindítottam egyébként a semmire a vállalkozásomat.
Augusztusban anyukám javaslatára elvégeztem az EFT 1-es szintjét.
Na nem hittem túlzottan, hogy ez majd segít, csak online voltam hajlandó elvégezni. (Bennem is erős volt a szkepticizmus).
Az első kör után elmúlt a lábfájdalmam.
Én sem hittem el.
Gondoltam megijedt, majd visszajön másnap vagy valamikor.
2 hétig minden reggel úgy keltem, hogy figyeltem, hogy fáj-e a lábam.
Nem fájt.
Na akkor gondoltam, hogy ez a valami többet segített, mint eddig bármi, akkor utána járok én ennek.
Felhívtam az EFT Akadémiát.
Ott is mondtam, hogy hát én coach vagyok, nem akarom elvégezni a 2 éves képzést, csak a következőt. Lehet-e ilyet. Lehet.
Hurrá.
20-on valahányan kezdtük a képzést és 3-an fejeztük be. Én voltam az egyik.
Talán az első élményem, benyomásom miatt lett az egyik kedvenc területem a fizikai tünetek mögötti érzelmek felderítése.
Amit követett még egy eset, ami szintén nagyon sokat erősítette a hitemet és azóta minden egyes eset, amikor valakinek csökken a fájdalma vagy teljesen el is múlik, megerősít abban, hogy igenis fontos, sőt elengedhetetlen a teljes gyógyuláshoz az érzelmekkel is foglalkozni.
Persze, Te elnyomhatod kemikáliákkal a tünetedet, vagy vitaminokkal, vagy gyógykészítméynekkel, de lássuk be ez is egy kívülről bevitt valami.
Én abban hiszek, hogy a test képes magát meggyógyítani és mi pedig tudjuk őt segíteni.
Ha szeretnéd megismerni az EFT-t és 4 alkalmon keresztül a fizikai tünetekre fókuszálni, akkor várlak a január 23-án induló csoportos alkalmakon.
További információkat itt találsz:
https://lelkiedzo.hu/index.
Ha bármi kérdésed van, írj nyugodtan.
Heinrich Nóra
Honlapom: www.lelkiedzo.hu