Kineziológia + EFT

Lelki edző

Lelki edző

10 leggyakoribb párkapcsolati probléma

...és néhány ötlet, hogy jobb legyen!

2019. január 11. - Lelki edző

Elnézve az ismerőseimet és természetesen a saját párkapcsolatomat, a leggyakoribb párkapcsolati konfliktusokat igyekszem összeszedni.

  1. Eltávolodás

Talán az egyik leggyakoribb, hogy az ember azt mondja, csak úgy élünk egymás mellett, lefoglal minket a munka, gyerekek, otthoni teendők, egyéb intéznivalók. Sajnos, hogy ez ne így legyen, azért tenni kell. Nem lesz jobb magától. Az ember várhatja, hogy közelebb érezze magához a másikat, de csak akkor fog sikerülni, ha először is észreveszik és beismerik a pár tagjai, hogy ez a gond. Majd tesznek érte. Ügyelnek arra, hogy amikor megoldható heti 1-szer, kéthetente 1-szer közös programot csináljanak, és olyat, ami mindkettőjüket feltölti. A másik szeretetnyelvén kell beszélni. Az időtényező fontos, mindenkinek ugyanannyi ideje van egy nap, de nem mindegy hogyan töltjük! Ha szeretnénk, hogy a másik ott legyen majd évek múlva is mellettünk, akkor figyeljünk oda rá, az igényeire és persze ez legyen kölcsönös. A szeretetnyelvekről itt írok röviden, ha nem olvastad Gary Chapman könyvét: https://lelkiedzo.blog.hu/2018/09/28/5_szeretetnyelv_paroknak

gary_chapman.jpg

  1. Figyelemhiány

Nagyon sok embernek hiányzik, hogy a párja meghallgassa, figyeljen oda rá, amikor kiadja magából a mérgét, vagy elmeséli a napját. Sajnos az emberek ritkán ülnek le és beszélik meg részletesen, hogy mi történt velük. Ha mégis, akkor is gyakran szól a háttérben a tv, vagy a másik chatel esetleg másokkal telefonon.

Tiszteljük meg a párunkat azzal, hogy kizárólagos figyelmet szentelünk neki. Lehet, hogy ez gyerekkorunkból hiányzik nekünk, hogy nem figyeltek ránk és így később sem kapjuk meg, sőt sajnos általában azok a szülők, akikre nem figyeltek oda, szintén képtelenek lesznek figyelmet szentelni a pici gyerekükre.

„Ha szereted, ha fontos neked, akkor egyet adhatsz. Nem szavakat, nem ígéreteket, nem próbálkozásokat. Hanem a jelenlétedet. A biztonságodat. Azt az érzést, hogy számíthat rád, itt vagy vele, meghallgatod, ha beszélni szeretne. Ezt kell tenned. Ha szereted. Ha őszinte vagy. Ezt adod... Önmagad.” (Csitáry-Hoch Tamás)

  1. Egyensúly

Általában az egyik fél dominál egy kapcsolatban, vagy az is lehet, hogy bizonyos helyzetekben az egyik fél és más esetekben a másik fél. Érdemes ezt is észrevenni, tudatosítani, hogy ki milyen helyzetben dönt, kinek a véleménye fontosabb. Legyen egyensúly. Ha ez nagyon aránytalan, akkor az egyik fél nem érzi jól magát a kapcsolatban, hiába is tagadja.

"A mindenségben ugyanaz az egyensúlyelv érvényesül, mint a piacokon: sohasem kapsz anélkül, hogy valahol meg ne kellene fizetned érte." (Gayle Forman)

  1. Kommunikációs problémák

Sajnos nem igazán tanulunk jól kommunikálni, hosszú oldalakat lehetne erről írni. Ajánlom mindenki figyelmébe az Erőszakmentes kommunikációt EMK-t. Ismerje meg és kezdje el alkalmazni az életében. Ezt kellene az iskolákban tanítani! Na meg, hogy hogyan értelmezzünk hivatalos leveleket, én nagyon hiányolom :)

A kommunikációról is írtam egy külön blogbejegyzést, amennyiben érdekel, itt találod:

https://lelkiedzo.blog.hu/2018/06/05/hogyan_kommunikaljunk

eroszakmentes-kommunikacio_1.JPG

Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem. (Leiner Laura)

  1. Az ego

Sok kapcsolatban a párok kicsit vetélytársak is, ha nem egy csapatként működnek, akkor valószínűleg válótársak is lesznek. Ismerjük be, ha a másiknak igaza van. Sokan ezt a gyengeség jelének tartják és őrzik a sírig. Akinek igaza van, ne emlegesse fel, ha neki volt igaza egy helyzetben, legközelebb a másiknak lesz.

"A veszekedés valójában csak egy harc az emberek egója között, hisz az emberek még akkor sem értik meg egymást, amikor az igazságot mondják el egymásnak. Valószínűleg lehetetlen úgy élni, hogy ne bántsanak meg minket, de ha elég elszántak vagyunk, akkor talán sikerül úgy élni az életünket, hogy közben senkinek nem okozunk fájdalmat." (Nana c. film)

"A közönséges emberi lény hajlik arra, hogy elnézze saját hibáit, és kihangsúlyozza, felnagyítsa másokét. Ez az ego módszere. Az ego akkor érzi jól magát, ha azt látja, hogy "mindenkinek oly sok a hibája, én viszont szinte hibátlan vagyok". A trükk egyszerű: nézd el a saját hibáidat, és nagyítsd fel mások hibáit - úgy, hogy ettől biztosan mindenki más szörnyetegnek fog tűnni, te pedig egy szentnek." (Osho)

  1. Bizonytalanság, bizalmatlanság

Ha valaki nagyon bizalmatlan vagy bizonytalan az életben, akkor ez valószínűleg gyerekkorától kezdve problémát okoz neki, nem lesz máshogyan a párkapcsolatában sem, de kivetíti, megéli később a kapcsolataiban is. Sajnos ez meg tud keseríteni egy kapcsolatot. Érdemes ezzel a problémával bármilyen önismereti terápiára járni. Amennyiben a másik okozta a bizalmatlanságot, akkor pedig párkapcsolati coachhoz fordulni. Erre is vonatkozik, hogy magától nem lesz jobb, inkább csak rosszabb.

"Amikor felüti fejét az önzés, adj nekik nagylelkűséget, amikor a bizalmatlanság kísérti őket, adj nekik erkölcsi erőt, amikor meg nem értés honol, adj türelmet és gyöngédséget, és amikor a szenvedés életük részévé válik, adj nekik erős hitet és meginghatatlan szerelmet." (Jamie McGuire)

  1. Az ellentétek vonzzák egymást?

Azt gondolom mindig van egy-két fontos közös pont a másikkal, különben nem őt választottuk volna. Lehet, hogy ehhez nagyon mélyre kell ásni magunkban. Lehet, hogy mindketten önbizalom hiányosak vagyunk vagy figyelemigényesek. Nem az a fontos, hogy cicásak vagy kutyásak vagyunk-e. Gyakran a felszínen igen ellentétes emberek kerülnek össze, de sokszor lehet ugyanaz a gyengeségük csak máshogyan mutatják a világ felé. De ha valaki az ellentétünk is valamiben ez nem baj. Lehet tanulni a másiktól egy új nézőpontot.

ellentetek.jpg

  1. Anyagi gondok

Nagyon ritka, hogy egy párnak hasonló lenne a felfogása a pénzről. Van, aki spórolósabb, van, aki költekezősebb és van, akit nem igazán érdekel a pénz, egy könyv szerint. Nagyon érdekes könyvet ajánlok mindenkinek, akinek pénzügyi gondjai vannak. T. Harv Eker: A millimos elme titkai. Nagyon jó gyakorlatok és gondolatok vannak benne. A lényeg értsük meg, hogy a másik miért olyan, amilyen. Miért fontos neki, hogy vehessen ezt-azt. Vagy a másiknak miért fontos, hogy félretegyen. Mindenki igényeire figyeljünk oda.

coins-1015125_960_720.jpg

  1. Házi munka

Nem hiszem, hogy lenne olyan pár, ahol még nem merült fel, hogy ki és miért takarít, mosogat többet. Általában, hogy ki, mit csinál sokszor magától kialakul. Ha viszont az egyik felet nagyon zavarja, hogy ő arányaiban többet tesz, akkor jelezze a másiknak. Akik hosszabb ideje együtt vannak, ott nagyon sok különböző élethelyzet adódott már és még fog is. Lehet, hogy amikor megismerkedtek egyikük iskolába járt a másik dolgozott, egyértelmű volt, hogy ki takarít többet. Vagy, amikor egy anyuka otthon van a babával, általában elvárás, hogy ő akkor takarítson is ki, hiszen egész nap otthon vannak és ráérnek, egyesek szerintJ. Érdemes ezt néha megtárgyalni nyugodtan, nem akkor, amikor vörös a fejünk az idegtől, hogy ki, mit csináljon otthon és ha változik egy élethelyzet, ezt is alakítani hozzá.

hazi_munka.jpg

  1. Intimitás hiánya

Azt gondolom, hogy, akinek már volt legalább két évnél hosszabb kapcsolata valószínűleg ez a téma is előkerült. Gyakran a párok megijednek, amikor elmúlik először a kapcsolat elején lángoló tűz. Főleg, amikor kisbaba van a háznál és elnapolják a dolgot mindig. A legtöbb tanácsadó azt javasolja, hogy ne változzon meg teljesen az életünk azért, mert lett egy babánk, ő megfogja szokni, hogy néha egyedül játszik, vagy más vigyáz rá. De egy nő és egy férfi is kell egy kapcsolatba, nemcsak anya és apa, mert különben idővel baj lesz belőle. Lehet megkérni nagyszülőket, hogy heti egyszer vigyázzanak a babára, lehet megkérni babysittert, ismerőst vagy akárkit, akiben megbízunk. Minél előbb kezdi az ember, annál jobb. A baba hozzáfog szokni a saját életritmusunkhoz, amúgy is azt fogja látni napi 24 órában mi hogyan élünk. Ha valakik sokat utaztak korábban, akkor nem kell ezt abbahagyni. Könnyű mondani, én tudom. És sok embernek nincs segítsége. De az is biztos, hogyha minél előbb elkezdjük, amit szeretnénk azt szokja meg a baba és neki is jobb, ha boldogok és kiegyensúlyozottak a szülei, mintha sosincsenek kettesben és idegbajosak és később elválnak, ugye?

Nálatok mi okozza a legnagyobb gondot?

Mindegyik témáról külön könyveket írtak már sokan. Ezek a rövid bejegyzések arra jók, hogy elgondolkoztassák az embert, hogy valamin változtatni kellene.

Ha rájövünk, hogy sosem a másikkal van a baj, hanem azzal, hogy mi hogyan éljünk meg, amit tesz és vajon miért pont úgy. Vagy miért mindig ugyanolyan embereket vonzunk, az egy óriási eredmény. Éppen ezért én híve vagyok annak, hogy az ember saját magát is ismerje meg. Járjon el coachhoz, családállításra, segítő személyekhez.

TIPP: Kezd el összegyűjteni a párod jó tulajdonságait, amikor mérges vagy rá és mindennap gondold át, írd le, hogy miért lehetsz neki hálás. Hidd el egyre többet fogsz tudni írni, ha kicsit másképp nézel rá és nem a negatívat keresed benne!

szavak_a_szivbe_1.png

„A kapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy "majd megnevelem". Felejtsd el! Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni. Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Egyet tehetsz érte: hogy szereted.” (Müller Péter)

A párkapcsolat sokat adhat nekünk, de meg is keserítheti a mindennapjainkat, ha boldogtalan. És akkor nem érdemes annyival letudni, de, hogy a másik hülye. Nézzünk magunkba. Mi hogyan tudnánk azon javítani, hogy a másik jobban érezze magát? Mi mit tudnánk érte tenni, aminek örülne? Mi min tudunk változtatni? Mi ugyanis csak magunkon tudunk változtatni, más embereken NEM!

Ha nem tudsz egyedül túljutni a párkapcsolati gondokon, házassági tanácsadóként, párkapcsolati coachként és az EFT módszerével is tudok segíteni!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is.

Kövess a Facebookon is!

Ha pedig elakadtál, akkor kérj időpontot személyes beszélgetésre. 

Honlapom: www.lelkiedzo.hu

Heinrich Nóra, 06-20-363-13-88

Képek: Pixabay

 

süti beállítások módosítása