Coaching

Lelki edző

Sajnálat vs. empátia

2020. május 20. - Lelki edző

Aki megbánt, én nem bántom.

Aki sajnál, nem sajnálom.

(József Attila)

Sokáig én is úgy gondoltam, hogy a sajnálat az együttérzés kifejezése, hogy biztosan jól esik a másik embernek. De biztos ez?

Az egyik leggyakoribb téveszme szerintem, hogy a sajnálat pozitív érzés.

Mit érez a másik, amikor sajnáljuk?

Azt, hogy sajnálatra méltó helyzetben van, hogy ő egyedül nem tudja megoldani a dolgait. Mert ahelyett, hogy kérdést tennénk fel, vagy csak hallgatnánk és figyelnénk, lesajnáljuk.

Ha te azt érzed, hogy akkor szeretnek, ha sajnálnak, akkor sajnos a szeretetet téveszted össze a sajnálattal. A szeretet egy érzés és nincs köze a sajnálathoz véleményem szerint. 

Sajnálhatok valakit, akit nem szeretek? Igen.

Akkor a sajnálat lehet egyelő a szeretettel? Nem.

Ami még fontos, hogy a sajnálat és az empátia két teljesen különböző dolog.

Én nagyon empatikus vagyok, sokszor érzem, amit a másik, látom az arcán, hogy mit gondol. Érzem, hogy mi baja és még akár a fájdalmat is, sokszor előfordult, hogy megmondtam, hol fáj valakinek és éreztem is azt rövidebb-hosszabb ideig.

empatia.jpg

De igyekszem nem sajnálni senkit, aki hozzám jön, mint ügyfél. A magánéletben nyilván én is szoktam időnként sajnálkozni, már csak azért is, mert ezt szokták meg az emberek. De az ügyfeleimnél ezt máshogyan csinálom.

Miért?

Mert az nem visz előre senkit, ha sajnálják.

És ez meglepi azokat, akik még nem voltak semmilyen segítőnél. Nekem is fura volt eleinte, amikor pszichológusnál voltam és akármilyen szomorú, fájdalmas dolgot mondtam, semmi nem jelent meg az arcán és nem mondta: „Jajj, szegény, úgy sajnálom.”

Miért?

Mert így könnyen az önsajnálatban és a sajnáltatásban ragadsz. Jó, ha valaki kirángat onnan és a megoldásra kezdesz el figyelni, ahelyett, ami nyomaszt. Valahogyan úgyis megy tovább az élet, vagy a sebek nyalogatásával, vagy máshogyan.

A sajnálat és a sajnáltatás nem egészséges hosszú távon. Ha úgy tetszik ez is egy játszma.

Nem jó, ha benne maradunk napokig, hetekig vagy akár évekig. Akkor nem keressük a megoldást, hanem igazoljuk magunknak, hogy ez kész tény és nekem rossz és nehéz a helyzetem, sajnáljon a világ.

Tudom miről beszélek, én egy igazi primadonna voltam, aki folyton-folyvást sajnáltattam magamat és hosszan nyalogattam a sebeimet. Nem mondom, hogy ma már sosem fordul elő, de igyekszem minél előbb észrevenni és a megoldásra fókuszálni.

Aki sajnáltatja magát, könnyen benne ragad az áldozat szerepében. Én egy áldozat vagyok, a világ megtörténik velem és szenvedek és tűrök.

Az a gond, hogy a tipikus áldozat, mindig kifogást keres, mindenben a rosszat látja és feltételezi.

Ilyen gondolatok járnak a fejében:

Nem fog sikerülni….

Nem lehet….

Ilyen nincsen….

Ez képtelenség…

Te könnyen beszélsz, nem voltál még ilyen helyzetben….

 

Mi van, ha nem így van?

Nézd máshogyan.

Hogyan fordíthatnád előnyödre, ami történt?

T.Harv Eker könyvében leírja, hogy a bőségben élő emberek, nem panaszkodnak. De nem azért, mert nekik nincs miért, hanem mert ilyen a beállítottságuk, vagy figyelnek erre tudatosan. De belül sem, maguknak sem. Jön valami nehézség, elfogadják a helyzetet, jó ez van, és felteszik a kérdést maguknak: hogyan tudnám megoldani?

A miért az áldozatok kérdése.

Miért velem történik ez? Miért mindig én? Miért hülye mindenki? Miért így csinálta? Miért ezt mondta? Miért csinálta ezt velem?

Ez nem visz előre, ettől nem leszel jobban. Hidd el tudom én is :)

Ajánlom helyette azokat a kérdéseket, amik előremutatnak:

Hogyan tudom megoldani?

Hogyan tudnám valahogyan megoldani ezt a helyzetet?

Hogyan tudnék profitálni ebből, ha már így alakult?

Nyilván a halál egy másik dolog, az ugye itt a Földön véges, így arra nem tudunk mást tenni, mint sajnálni a másikat. De minden más visszafordítható és minden máson lehet javítani, amíg élünk.

Nekem ez nagyon nehéz volt, de ma már egyre többször próbálom magam arra figyelmeztetni, hogy azzal csak az idő megy, ha sajnálom magamat. És igyekszem minél hamarabb kijönni belőle. Mennyi idő megy el vele, te jó ég!

ido.jpg

Önmagad és a jelenlegi körülményeid sajnálata nemcsak időpocsékolás, de a lehető legrosszabb szokás.”

(Dale Carnige)

Lehet, hogy maradna idő más fontos dolgokra: mozgásra, tanulásra, önfejlesztésre, főzésre, őszinte beszélgetésre, napozásra, ha nem a sajnálatra és másoktól való sajnálat kicsikarására menne az időnk.

Talán majd egyszer mindenki rájön, hogy mennyire felesleges sajnálni a másikat és sajnáltatni magunkat!

Legyél empatikus, de ne sajnáld a másikat.

Nem fogja előre vinni az életben az, ha megerősítjük benne, hogy milyen szerencsétlen.

Legyél együttérző (empatikus) és figyeld a másikat, hallgasd meg és kérdezz tőle, ha tudsz, segíts neki. Olyan ritkán kérdezünk, pedig akkor ismerjük meg a másikat igazán. Attól, hogy én előre kitalálom, mit gondolhat a másik, még nem lesz jobb. Neki sem és nekem sem.

"A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok a támasznyújtásra, tudok más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlanná válók a segítésre." (Lukács Liza)

 

Mit jelent számodra a sajnálat?

Te milyen gyakran sajnálsz másokat?

Te milyen gyakran sajnálod magadat?

Elérhetőség:

Honlapom: www.lelkiedzo.hu

Képek: Pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://lelkiedzo.blog.hu/api/trackback/id/tr6615709878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.