Kineziológia + EFT

Lelki edző

Lelki edző

5 szeretetnyelv pároknak

Javítsd meg a párkapcsolatodat!

2018. szeptember 28. - Lelki edző

Gary Chapman könyvét biztosan sokan ismeritek, de ha valaki mégsem és nincs ideje elolvasni, akkor igyekszem összefoglalni a könyv lényegét.

Mikor először olvastam a könyvet, nagyon megfogott és magával ragadott ez a másfajta megközelítés. Az 5 szeretetnyelv egy elegáns és könnyű megközelítése a párkapcsolatok egy-egy jelentős problémájának.

Azért nevezi Gary Chapman szeretetnyelvnek, mert az anyanyelvünkhöz hasonlítja, hogy egy nyelvet mindegyiknél jobban tudunk használni és befogadni, még akkor is, ha később megtanulunk másokat is. Ha a párok nem ugyanazt a nyelvet beszélik, akkor nem fogják egymást jól megérteni, dekódolni és nem tudják jól kifejezni a szeretetüket és azt, amire vágynak.

A szeretet rendkívül fontos, pszichológusok szerint a szeretet iránti vágy az ember legalapvetőbb szükséglete, éppen ezért, ha nem kapjuk meg, akkor akár komoly problémákhoz is vezethet. De házasságok esetében a váláshoz.

Jó hír, akármilyen is most a kapcsolatunk a házastársunkkal ezen lehet javítani!

Ezt a megközelítést tanítja Gary Champan és világszerte segített már párokon, akik éppen a váláson gondolkoztak!

Általában van egy az 5 közül, ami a legjellemzőbb ránk és, amelyik nyelvet a legjobban értjük. De ez nem jelenti azt, hogy a többit nem kellene használni akár nekünk, akár a párunknak irányunkba. Mindegyiket érdemes időről-időre bevetni, de azért a legnagyobb hangsúlyt, az kapja, ami a párunknak a legjobb. Fontos tudni, ritka az, hogy párok ugyanazt a szeretetnyelvet beszélnék, ezért érdemes odafigyelni rá, hogy azt tudjuk adni a másiknak, amire ő vágyik és olyan módon fejezzük ki a szeretetünket és hálánkat iránta, ahogyan a legjobban be tudja fogadni.

Ha valakit mindig megdicsér a férje, hogy milyen szép és okos, akkor is érezheti egy feleség, hogy elhanyagolják az ő nézetében, mert neki minőségi időre lenne szüksége a bókok helyett. A férj pedig nem érti, hogy mi a baj, hiszen ő jó férjként mindig elismeri felesége értékeit. Ettől még sajnos lehet üres a szeretettankja a párunknak. Ha nem úgy kapjuk a szeretetet, amire a legjobban vágyunk, akkor folyamatosan csalódunk. Ilyenkor ezt jó tudatosítani és sok problémától megszabadulhatunk a kapcsolatunk során.

Mi is az 5 szeretetnyelv?

  1. Elismerő szavak

A szavaknak ereje van, ezt mind tudjuk. Valaki azzal tölti fel a szeretettankját, hogy elraktározza a bókokat és dicséreteket. Nagyon igényli, hogy mások elismerjék, hogy, amit tett az hasznos volt. Az elismerő szavaknak is sok formája létezik. Ha megdicséred a másik főztjét vagy elismered, hogy milyen jól oldott meg valamit. Dicsérő, bátorító, motiváló, kedves szavak tartoznak ide. Ha a Te párod így érzi a legjobban a szeretetedet, akkor kísérletezz és ismerd el és dicsérd meg mindig, amikor csak valamit véghezvitt, legyen az apróság vagy valami hatalmas dolog. De ide sorolnám azt is hogy milyen sűrűn mondjuk a másiknak, hogy szeretlek. Sok férfi szereti az elismerő szavakat, akkor is használd, ha nem ez az elsődleges szeretetnyelve a férjednek. Mikor ismerted el a legutóbb a férjedet vagy feleségedet? Mikor mondtad neki, hogy milyen jóképű vagy a feleségednek, hogy milyen csinos? Biztosan értékelni fogja!

szavak_a_szivbe.png

  1. Minőségi idő

A minőségi idő azt jelenti, hogy osztatlan figyelmet szeretnénk a másiktól, vagyis olyan tevékenységeket, amikor csak ketten vagyunk és nem szól a háttérben a tv, vagy nem nyomkodja a másik a telefonját, csak ránk figyel. Beszélget velünk, kettesben vacsorázunk, sétálunk és egymásra figyelünk. Az alapja az együttlét, az együtt töltött idő, de nem azt jelenti, hogy egy helyiségben van a két ember, hanem, hogy a másik osztatlan figyelmét ajándékozza nekünk. Az egyik formája a meghitt beszélgetés, amit sokszor hiányol az egyik fél, talán többnyire a nők. Ide tartozik még a közös tevékenység is. Amikor a párok együtt csinálnak valamit, ahol egymásra tudnak hangolódni és közös élményeket tudnak gyűjteni. Ha a párod ebbe a típusba tartozik, akkor hallgasd meg őt minden nap, hogy mi történt vele, szervezzetek időről-időre közös programokat. Az időt, amit a másikra szánunk vagy bárkire, soha nem kapjuk vissza, így ez egy hatalmas kincs, a párunk pont így éli meg, hogy az egyik legfontosabb dolgot az életben, mi rászánjuk.

 minosegi_ido.jpg

  1. Ajándékozás

Minden kultúrában az egész világon nagy jelentősége van az ajándékozásnak. Ha valakit szeretünk, kedvelünk vagy valamilyen fontos esemény történik vele, (születésnap, esküvő stb.) megajándékozzuk. Ez is lehet valakinek a szeretetnyelve. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy drága ajándékot szeretne a másik kapni, inkább azt, hogy érezze gondoltak rá, mikor ezt a valamit meglátták, megvették vagy elkészítették. Ha valakinek a párja ezen a nyelven ért, könnyű dolgunk van, talán ez a legkönnyebben teljesíthető az öt szeretetnyelv közül. Persze szokássá tenni, hogy akár saját készítésű vagy bármilyen ajándékkal időről-időre megörvendeztessük párunkat nem egyszerű, ha eddig nem tettük.

ajandek_sziv.jpg

  1. Szívességek

Aki ezt a szeretetnyelvet érti a legjobban, abból érzi a szeretetet, ha a másik fél mos, főz, kiporszívóz, mosogat, kivasalja a ruhákat stb. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy leveszik a terhet a válláról, gondoskodnak róla valamit nem neki kell megcsinálnia, felszabadul egy házi munka vagy feladat alól. A másik idejét adja és segítséget nyújt egy feladathoz. Ha a társunk ezt a nyelvet beszéli, akkor viszonylag könnyű a dolgunk, mert feladat mindig van egy lakásban, házban. Mikor segítettél legutóbb a párodnak? Mikor intéztél el helyette valamit? Akkor is tedd meg időnként, ha nem ez az elsődleges szeretetnyelve.

lego_takarit.jpg

  1. Testi érintés

Egy párkapcsolatban nyilván mindenki a szexualitásra gondol ennél a szeretetnyelvnél, ami valóban fontos, de nem csak az tartozik ide. Akinek ez a szeretetnyelve, igényli, hogy ölelgessék, simogassák, puszilgassák. Akinek ezt a nyelvet érti a legjobban el sem tudja képzelni, hogy ne adjon puszit a másiknak mikor elköszönnek vagy találkoznak. Vagy ahol az egyik félnek ez a szeretetnyelve valószínűleg igényli, hogy kéz a kézben sétáljanak az utcán. Minek örül a párod? Hogyan érzi a szeretetedet?

oleles_hoeses.jpg

Ez a könyv kifejezetten pároknak szól, de hasznos lehet, ha a gyerekeink szeretetnyelvét is megfigyeljük. Nem biztos, hogy nekik az, ami nekünk. Sok szülő belesik abba a hibába, hogy mivel ő nélkülözött vagy nem talál más megoldást, mivel nem sok ideje van a gyerekére, mert sokáig dolgozik, ajándékokkal halmozza el a gyereket. Sajnos ezzel nem biztos, hogy elérjük, amit szeretnénk. Ha gyermekünk arra vágyna inkább, hogy megöleljük vagy elmenjünk vele egy közös programra, akkor hiába a sok ajándék, maximum a lelkiismertünket tudjuk vele könnyíteni. De jobban járunk, ha megkérdezzük, hogy mit szeretne igazán és úgy alakítani az életet, hogy minél többet tudjuk a gyermekünkkel lenni.  

Sokan mondják, hogy nemcsak ötféle szeretetnyelv létezik, vannak, akik szerint több. Itt az a fontos, hogy megbeszéljétek, hogy kinek mi a fontos és mitől érzi, hogy a másik szereti. Olyan is előfordulhat, hogy két szeretetnyelv egyenlő mértékben fontos valakinek, akkor ezt a kettőt kell nekünk megtanulni.

Melyik a legjellemzőbb rád?

Melyik a legjellemzőbb a párodra?

Ha nem tudod, akkor van erre egy teszt is, ami Gary Champan könyvében megtalálható. Vagy ha eljöttök hozzám párkapcsolati coachingra, akkor erről is beszélhetünk.

Honlapomon megtalálhatóak az elérhetőségeim: www.lelkiedzo.hu

Sok sikert és kitartást kívánok a fentiek alkalmazásához!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is.

Kövess a Facebookon is!

Ha pedig elakadtál, akkor kérj időpontot személyes beszélgetésre. 

Honlapom: www.lelkiedzo.hu

Heinrich Nóra, 06-20-363-13-88

Képek: Pixabay

 

süti beállítások módosítása